Ilyen döntésre sem kényszerült még a felsőház.
Diana Șoșoacă, az AUR színeiben szenátori tisztséget szerző, de még a szélsőjobboldali pártnak is vállalhatatlannak bizonyult amazont zárt körű gyűlésen marasztalta el a szenátus: visszautasították a fellebbezését, melyet egy írásbeli figyelmeztetés ellen nyújtott be.
Az oltás- és maszkellenességét a parlamentben is büszkén vállaló, az érvényben lévő járványügyi korlátozásokat semmibe vevő politikust azért szankcionálták, mert egy nem szabványos maszkban széttrollkodta a szenátus jogi bizottságának ülését, ahová nem engedték be. A parlament folyosóján lerendezett, mesterkélt cirkusz nem vált a javára. Bántalmazással gyanúsította a bizottság elnökét, miközben telesírta a közösségi médiát azzal, hogy, milyen hátrányos megkülönböztetés érte.
Mivel annyira szokatlan, hogy egy szenátor így viselkedjen a parlamentben, az egyetlen eszköz, mely a törvényhozók rendelkezésére állt, egy írásbeli figyelmeztetés, mely alapján megtiltották neki, hogy a szenátust képviselje belföldi vagy külföldi útjai során. A tiltás három hónapra szólt.
Șoșoacă fellebbezett ellene, a legújabb fejlemény pedig az, hogy a szenátus egy zárt körű tárgyaláson döntött arról, hogy érvényben marad a büntetése. A többség egyetértett a büntetés jogszerűségével.
Şoşoacát a hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyása, megbízásának visszaélésszerű gyakorlása, a szenátus tagjaival szembeni sértő, becsmérlő magatartás, valamint a plenáris ülések méltóságteljességének megsértése, a felszólalási időre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása miatt szankcionálták.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...

Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.

… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.

Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.

Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.