// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Nincs kecmec: ezrével küldik karanténba az oltatlan, teszt nélkül érkező beutazókat

// HIRDETÉS

Keményen dolgoznak a tisztiorvosi szolgálatok munkatársai a határokon.

Nem akármilyen munkatempót kell bírniuk a tisztiorvosi szolgálatok munkatársainak a határokon, miután a koronavírus sokkal fertőzőbb omikron variánsa miatt a kormány úgy döntött, hogy a beutazók közül az, aki nem tudja bizonyítani, hogy oltott, átesett a betegségen, vagy nincs friss negatív PCR-tesztje, köteles 14 napra karanténba vonulni.

Lucian Bode belügyminiszter vasárnap este elmondta, csak vasárnap estig 24 óra alatt 120 ezren utaztak be az országba az ünnepekre készülődve, ebből 80 ezren a magyar-román határon keresztül.

Ebből

közel 13 ezer embert kellett karanténba küldeni,

mivel nem rendelkeztek sem védettségi igazolvánnyal, sem negatív PCR-teszttel.

A miniszter megjegyezte: érthetetlen, miért gondolják egyesek, hogy nem kell komolyan venni a rendelkezéseket, hiszen már jó ideje tudható, hogy oltás vagy teszt nélkül karantén vár a beutazókra.

Azt is hozzátette, mindez már csak azért is furcsa, mert a hazatérő vendégmunkások azt már komolyan veszik, hogy az ünnepek után csak úgy térhetnek vissza nyugat-európai munkahelyükre, ha előtte PCR-tesztet végeztetnek Romániában, és annak eredménye negatív. Románia felé viszont rengetegen nem képesek még erre sem – ha már az oltást nem voltak hajlandóak felvenni.

A miniszter figyelmeztetett: a rendelkezések egyértelműek, akik pedig megszegik a karanténszabályokat, azokra kíméletlenül lecsap a törvény ökle.

A helyzet elképesztő: az Arad megyei tisztiorvosi szolgálat vezetője elmondta, hogy vasárnap a reggel 8 és délután két óra között

a nagylaki határátkelőn keresztül az országba érkezett 1500 utas közül csupán ketten voltak oltottak.

Az átkelőhöz kivezényelt egészségügyi szakemberek teljes erőbedobással végzik a beutazók epidemiológiai vizsgálatát, és többször is előfordult, hogy az autóbuszok összes utasát karanténba kellett küldeni, mivel egyetlen oltott sem volt köztük, ez pedig szomorú jövőt vetít előre az ünnepek utáni időszakra járványügyi szempontból.

Egyébként hétfőtől újabb dokumentumot kérnek a beutazóktól: az utasok azonosításához szükséges plf-nyomtatványt, amely abban segít, hogy az egészségügyi illetékesek gyorsabban megtalálhassák az esetleges fertőzöttek utastársait.

Ezt ajánlatos előre kitölteni, de ha ez nem lehetséges, akkor a beutazás utáni 24 órában meg kell tenni – ellenkező esetben akár háromezer lejes bírság is jöhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap