Forrás: Nicușor Dan / Facebook
Forrás: Nicușor Dan / Facebook
Négy férfit vettek őrizetbe kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak vádjával. A Költségvetési Tanács vezetője szerint elkerülhetetlenek lesznek az adóemelések.
A függetlenként induló elnökjelölt, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere, arról beszélt kedden este, hogy egyeztetne visszalépéséről annak érdekében, hogy a választás második fordulójába ne két szuverenista jelölt – George Simion és Victor Ponta – jusson be, mert véleménye szerint „nincs rosszabb Románia számára, mint egy Simion–Ponta döntő”.
A Fanatik portálnak adott interjújában Dan arra utalt, hogy tárgyalna a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjével, Crin Antonescuval és az USR-vezető Elena Lasconival arról, hogy az első forduló előtt a hármuk közül támogatottság szerint legesélyesebb jelölt maradjon a versenyben, ha kiderül, mit mutatnak a felmérések.
Nicușor Dan azért arra figyelmeztetett, hogy ezek az egyeztetések nem egyik napról a másikra valósulnak meg, hiszen a tulajdonképpeni választási kampányig még van két hét, addigra pedig a közvélemény-kutatások is elkészülnek, amikor is pontosabban láthatjuk a képet.
Ennek ellenére jelenleg nem úgy tűnik, hogy Dan kiesne a második fordulóból – az MKOR szerdán közzétett felmérése szerint nem lenne indokolt a visszalépése.
Tekintve, hogy „évek óta állandóan választások előtt vagy közben vagyunk”, a politikusok nem akarják az adóemelést, pedig az elkerülhetetlenné válik egy idő után – nyilatkozta a Költségvetési Tanács elnöke, Daniel Dăianu.
Úgy véli, hogy az állam nem támaszkodhat kizárólag a költségvetési kiadások csökkentésére és az ANAF jobb behajtására. Dăianu azt is mondta, hogy Románia még alacsony államadósság mellett is képtelenné válhat finanszírozni magát, a politikusok pedig az állandó kampányolás miatt kerülik az adóemelést.
Az államadósság nagyon gyorsan növekedhet, Románia pedig nem tagja az eurózónának, így lehet, hogy nem tudja finanszírozni a hiányt alacsony államadóssági szint mellett, így az esetleges felülvizsgálatok után valószínűleg elkerülhetetlen, hogy az adók és illetékek növekedésnek induljanak.
– tette hozzá Dăianu.
Ilie Bolojan ügyvivő államelnök a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy egy határhelyzet adóemeléssel végződhet, és szerint akármelyik kormány is jön, az ígéretektől függetlenül mindenképpen szembe kell néznie a költségvetési hiánnyal, amire szerinte három megoldás létezik: az állami működési kiadások csökkentése, adóemelés vagy a kettő kombinációja.
Négy Argeș megyei férfit vettek őrizetbe, a nyomozók előzetes letartóztatásukat kérik kiskorú megerőszakolásának vádjával. Az áldozat egy 15 éves lány volt, aki nagyon szegény családból származik.
Az ügyben nyomozó Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyészség (DIICOT) ügyészei és a rendőrök azzal vádolnak egy 64 éves férfit, hogy szexuálisan kihasználta az áldozatot.
A bizonyítékokból az derül ki, hogy 2024 szeptemberében a vizsgált 64 éves személy állítólag beszervezett egy 15 éves kiskorú áldozatot, hogy anyagi hasznot húzzon szexuális kizsákmányolásából. A vizsgált személy, kihasználva a kiskorú áldozat kiszolgáltatottságát (családi félreértések és pénzhiány a kollégiumi szállás kifizetésére abban az oktatási intézményben, ahová beiratkozott), állítólag a saját otthonában rejtegette és prostitúcióra vette rá. A bűncselekményből származó bevétel egy részét a nyomozás alá vont személy sajátította ki a DIICOT közleménye szerint.
A nemi erőszakkal vádolt négy férfi 30, 43, 57 és 64 éves, a 64 éves férfi ellen pedig gyermekkereskedelemmel is vádat emeltek. Még kedden a négy személyt őrizetbe vették, miután házkutatásokat tartottak, amelyek során a nyomozók több bizonyítékot is találtak. Szerdán az argeși bíróság jog- és szabadságjogokért felelős bírája dönt arról, hogy elfogadja-e az ügyészség indítványát a négy személy előzetes letartóztatására.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.