// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nesze neked két méteres távolságtartás: összezsúfolódva várják repülőjüket Kolozsváron a vendégmunkások (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Indulnak Németországba mezőgazdasági munkára. FRISSÍTÉS: a hatóságok kiakadtak, a rendőrség vizsgálódik.

Ha menni kell, akkor menni kell: a koronavírus-járvány és a húsvét közeledte sem tartja az országban a román vendégmunkásokat, amivel nagy szerencséjük van egyes országoknak, mivel máskülönben padlóra kerülne a mezőgazdaságuk. Kolozsvár nemzetközi repülőterén nagycsütörtökön mintegy 1 500-an zsúfolódtak össze, akik arra várnak, hogy induljon a gépük Németországba. (Más források szerint 1800-an vannak és 12 repülőgépre várnak)

Mint tudjuk, a román kormány a 7-es számú katonai rendelettel lehetővé tette, hogy igény esetén charter-járatok vigyék a vendégmunkásokat külföldre. A munkaerőt magáncégek toborozták, össze is gyűlt 13 gép megtöltésére elegendő munkás. A gond „csak” azzal van, hogy az emberek nem tartják be a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, a sajtóban megjelent felvételen is látszik, hogy nagy a zsúfoltság, ami kedvez a koronavírus terjedésének. Ráadásul többen Suceava megyéből érkeztek, mely Románia legnagyobb fertőző gócpontja (a friss adatok szerint 1487 fertőzöttet tartanak nyilván a bukovinai megyében).

Kiakadt a Kolozs megyei tanács vezetése

A kolozsvári repülőtér vezetése nem tájékoztatta sem a megyei tanácsot, sem a prefektúrát, sem pedig a közegészségügyi hatóságot arról, hogy csütörtök folyamán mintegy kétezer ember repül külföldre tucatnyi charter-járattal, ezért David Ciceo reptérigazgatónak le kell mondania vagy meneszteni kell – reagált a kialakult helyzetre Valentin Jucan, a Kolozs megyei tanács szóvivője.

Még a reptéri parkolót üzemeltető cég sem tudott arról, hogy a kétezer embert egyszerre, csütörtök reggel szállítják buszokkal a légikikötőbe, pedig a parkolót fertőtleníteni kellett volna. Ráadásul az autóbusz-különjáratok érkezését, az utasok várakozásának a megszervezését előre rögzíteni kellett volna – mondta a szóvivő.

A megyei tanács kérte, hogy az illetékes szervek indítsanak vizsgálatot az ügyben. A reptér egyébként a megyei tanács alárendeltségébe tartozik.

David Ciceo reptérigazgató szerint az erdélyi, dél-romániai és moldvai megyékből érkezett vendégmunkásokat csütörtök folyamán tizenkét charter-járat szállítja Berlinbe, Baden-Baden/Karlsruhéba és Düsseldorfba.

Prefektus: a németországi munkaerő-toborzó cég szúrt el mindent, vizsgálat indult

Mircea Abrudean Kolozs megyei prefektus azt mondja, rendőröket és csendőröket küldtek a reptérre, akik „szétoszlatták” a tömeget a terminálon kívül és felszólították az embereket, hogy tartsanak biztonságos távolságot egymástól.

A prefektus szerint időközben kiderítették, hogy az egész helyzetért a németországi toborzócég a hibás, ők intéztek mindent a munkaszerződésektől az emberek reptérre szállításáig. Így történhetett, hogy a munkásokat nem a gépek indulási időpontjának függvényében hozták az autóbuszok, hanem egyszerre. Abrudean azt állítja, a prefektúrának sem volt tudomása ezekről a járatokról. Arról is beszélt, hogy a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Később a kolozsvári ügyészség is közölte: bűnvádi eljárást indítottak.

A kolozsvári reptérről egyébként a tervek szerint szombaton és vasárnap is indulnak charter-járatok Németországba, szintén román vendégmunkásokat visznek mezőgazdasági munkára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro