// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Népszavazást tart Magyarország a kötelező betelepítési kvótákról

// HIRDETÉS

Eb ura EB!

Népszavazást tartanak Magyarországon az Európai bizottság által szorgalmazott kötelező betelepítési kvótákról, miután kedden kedden az Országgyűlés elrendelte a referendum megrendezését. A népszavazást a kormány kezdeményezte.

A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.

A népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A most elfogadott országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy a népszavazás lebonyolítására legfeljebb mintegy 4,9 milliárd forint fordítható. Az indoklás szerint ebből 500 millió forint a korábban a Nemzeti Választási Iroda rendelkezésére bocsátott forrásból biztosítható.

A Kúria egy héttel ezelőtt utasította el a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat, ezzel lehetővé téve a népszavazást.

Az Országgyűlés most hozott határozatával szemben 15 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, a testületnek 30 napja van a panasz elbírálására.

A népszavazás elrendeléséről szóló határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Az országos népszavazást a köztársasági elnök tűzi ki 15 napon belül, úgy, hogy az a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé, és vasárnapra essen.
Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter múlt héten azt mondta, előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot.A népszavazás szükségességét a kormány azzal indokolta: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro