// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Német-iráni fiatal lövöldözött Münchenben

// HIRDETÉS

Nem voltak tettestársai, indítékai nem ismertek. Kilenc embert ölt meg, mintegy húszat megsebesített.

Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a péntek esti müncheni lövöldözés elkövetője – közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője szombaton hajnalban.

Hubertus Andrä müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjének indítékairól egyelőre semmit sem tudnak, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai.

A fiatalember több mint két éve lakott Münchenben,

nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban. Egyetlen pisztollyal lövöldözött. Még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte.

Az első riasztás nagyjából 17.50-kor futott be a rendőrséghez. A fiatalember egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd a gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le. 

Holttestét 20.30-kor találták meg a bevásárlóközpont közelében egy mellékutcában, ahol a nyomozás első adatai alapján öngyilkosságot követett el. A támadóra tüzelt egy civil ruhás rendőr, boncolással kell megállapítani, hogy megsebesítette-e.

Ezért szóltak három támadóról a kezdeti tudósítások

Kezdetben szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnt, hogy hárman kezdtek lövöldözni. Ez valószínűleg azért alakult így, mert két ember egy autóval feltűnően gyorsan távozott a helyszínről. Időközben megtalálták őket és megállapították, hogy nincs közük a bűncselekményhez – mondta Hubertus Andrä.

A lövöldözésben 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült. A halottak között fiatalkorúak, a sebesültek között gyerekek is vannak – mondta a 60 éves rendőri vezető, pályafutásának legnehezebb szakaszának nevezve az első riasztás óta eltelt órákat.

A lövöldözés miatt 2300 rendőrt mozgósítottak. 

Érkezett erősítés a szövetségi rendőrségtől, a Baden-Württemberg és a Hessen tartományi rendőrségtől, és az osztrák rendőrség Cobra nevű terrorelhárító alakulatától is. 

A nyugalom helyreállt a bajor fővárosban. A tömegközlekedést hajnalban újraindították. Szombaton nem kell elhalasztani rendezvényeket biztonsági okokból – mondta Hubertus Andrä. A nyomozás újabb eredményeiről szombaton nap közben számol be a müncheni rendőrség.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök utasítására szombaton a gyász jeleként félárbócra eresztik a zászlókat a bajorországi állami intézményeknél. 

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a támadás hírére megszakította szabadságát, és szombaton Münchenbe megy.

Éjszakai cikkünk az események alakulásáról itt olvasható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro