Gyanúsítottként hallgatta ki a legfőbb ügyészség Traian Băsescut, akit azzal vádolnak, hogy megzsarolta a PSD szóvivőjét. Tüntetők fogadták az intézmény bejárata előtt.
Gyanúsítottként idézték be Traian Băsescut szerdán a legfőbb ügyészségre a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjének feljelentése alapján, aki fenyegetéssel és zsarolással vádolja a volt államfőt.
Băsescu egy tavalyi televíziós nyilatkozatban azt mondta az őt folyamatosan támadó szenátorról, hogy jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert azt általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Arra utalt, hogy Gabriela Firea férjét bármikor letartóztathatják. A PSD szóvivője szerint azért tekinthető zsarolásnak Băsescu figyelmeztetése, mert ő szenátorként az államfő családjának ingatlanügyeit vizsgáló parlamenti különbizottság tagja és
A volt államfő mintegy félórát tartózkodott a legfőbb ügyészség épületében. A feljelentő ügyvédje szerint Băsescu nem nyilatkozott az esetet vizsgáló ügyész előtt: egyelőre tanulmányozni akarja az ügy aktáit. A volt államfőt tüntetők fogadták a legfőbb ügyészség épülete előtt, akik bebörtönzését követelték.
Băsescu sem érkezéskor, sem távozáskor nem nyilatkozott a sajtónak, de korábban, amikor megtudta, hogy gyanúsítottként kell megjelennie az ügyészségen, újabb éles támadás intézett mind Firea, mind pedig a legfőbb ügyész ellen. Fireáról azt állította, hogy gyanús üzleti kapcsolatai voltak egy a hírhedt Securitate volt kommunista titkosszolgálat pénzeit forgató céggel, Tiberiu Nițu legfőbb ügyészről pedig azt mondta, hogy sorkatonaként
A legfőbb ügyészség már tavaly áprilisban közölte, hogy bűnvádi eljárást indított az államfő ellen, de annak gyakorlatba ültetését felfüggesztette, amíg Băsescu mentelmi jogot élvez. A fenyegetést 3 hónaptól egy évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal bünteti az új román büntető törvénykönyv, míg a zsarolást egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel.
A legfőbb ügyészség januárban közölte, hogy az elnöki hivatalból tavaly decemberben távozott Traian Băsescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.
Fotó: Adevărul, Marian Iliescu
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.