// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nem viselt védősisakot a lekaszabolt rendőr

// HIRDETÉS

Megműtötték, de nem biztos, hogy túléli a kardos támadás okozta sérüléseket.

Vizsgálatot rendelt el a belügyminiszter annak kiderítésére, hogy miért nem viselt védősisakot a rendőr, akit egy radóci házkutatás közben karddal megsebesített az ügy egyik gyanúsítottja. Carmen Dan belügyminiszter elmondta, maga is meglátogatta a iaşi-i kórházban kezelt rendőrt, akinek az állapota válságos, de stabil.

A karján és a fején súlyosan megsérült rendőr több órás műtéten esett át a iaşi-i kórházban, amelyet tíz orvos bevonásával végeztek el, írja a News.ro hírügynökség. Tudor Ciuhodaru orvos, a iaşi-i idegsebészet szóvivője szerint bár a műtét sikerült, az orvosok visszafogottak, ami a rendőr túlélési esélyeit illeti.

A rendőrség vizsgálatot indított annak kiderítésére, miként szervezték meg a házkutatást, és miért nem viselt védősisakot a rendőr. A belügyminiszter szerint ha lett volna sisak a fején, nem lennének ilyen súlyos sérülései. Újságírói kérdésre válaszolva Carmen Dan azt mondta, szerinte emberi mulasztás történt, de meg kell várni a vizsgálat eredményét. 

A belügyminiszter ugyanakkor cáfolta azokat az információkat, miszerint nincs megfelelő felszereltségük a rendőröknek. Mint mondta, a különleges bevetési osztagot (SIAS) tavaly és idén utolsó generációs védőfelszereléssel látták el. 

A Suceava megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya kedd reggel nyolc házkutatást végzett egy bűnözőcsoport felszámolása érdekében. Az egyik házkutatás során, Radócon a rendőrségi vizsgálat alatt álló személy karddal támadta meg Dan Ciprian Sfichi rendőrt, súlyos sérüléseket okozva fején és karján. A megsérült rendőrt előbb a suceavai, majd a iaşi-i kórházba szállították. 

Idén egy másik rendfenntartó is meghalt a térségben szolgálat teljesítése közben. A suceavai állomáson járőrözés közben késeltek halálra egy, a vasúti rendőrség kötelékébe tartozó rendőrt. Az elkövetőt szinte azonnal elfogták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro