A visszafele elsülő sztoriban annyi a jó, hogy az áldozat nem halt bele a kalandba, bár az állapota súlyos.
A Hunyad megyei Felsőbulzesd közelében történt, a Nyugati Érchegységben. Egy vadásztársaság a pénteki napon hajtóvadászatot szervezett. Vaddisznóra mentek a puskások. A kaland jól is alakult, amíg az egyik vadász, egy 59 éves férfi tévedésből hasba lőtte egyik társát. Az 53 éves férfi hasfalán át hatolt be a golyó, és a hírek szerint az ágyéktájékon távozott.
A sérültet sürgősségi úton a dévai megyei kórházba szállították, állapota súlyos. A rendőrség a maga részéről megkezdte az ügy kivizsgálását. Eddig sikerült megállapítani, hogy a vadászat törvényes keretek között zajlott, továbbá mind a feltételezett tettes, mind az áldozat a rásaság tagjaiként vettek részt a vadászaton, és rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel. Az illetékesek elindították a bűnvádi eljárást, gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával. Az eset konkrét körülményeinek vizsgálata még tart.
Sajnos, az utóbbi évtizedben megnövekedett a vadászbalesetek száma romániában. A szakemberek szerint a legfőbb ok a vonatkozó törvénykezések fellazulása volt. Sokkal könnyebb hozzájutni a vadászfegyverek tartására feljogosító engedélyhez, mint korábban. Aztán a fegyvertartási és -használati képzés színvonala is visszaesett, a vizsgák is könnyebbek lettek. Ennek eredményeként pedig fokozatosan fellazult a vadászfegyelem. És akkor persze, hogy jönnek a balesetek.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.
További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.