// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Nem tudott intézkedni a rendőr egy sürgős ügyben, mert éppen a szemöldökét szedette

// HIRDETÉS

Férfi rendőrről van szó. Bukarestben történt a bizarr eset.

Nehezen megemészthető eset történt Bukarestben: bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt riasztottak egy rendőrt, ő azonban nem reagált a riasztásra, mert éppen sürgős elfoglaltsága volt.

Nevezetesen éppen egy szépségszalonban ült, ahol egy szorgos alkalmazott éppen a szemöldökét szedte.

Amúgy nem hölgyről van szó: egy meglett férfiú ült éppen a kozmetikus székében, amikor befutott a riasztás.

A szolgálatban levő kollégái természetesen azonnal reagáltak, így aztán feltűnt a hiánya, és kérdőre vonták a rend őrét, aki egyébként éppen egy, a csendőrséggel közös járőrszolgálat közben döntött úgy, hogy halaszthatatlan szépészeti beavatkozásra van szüksége.

Ő jelentésében természetesen tagadta, hogy szolgálatban szemöldökszedetett volna, de lebukott: csendőr járőrtársa is megerősítette a gyanút, mint ahogy a kozmetikus is.

Így most nagyobb gondjai is vannak annál, mint hogy mennyire kócos a szemöldöke, mivel természetesen fegyelmi vizsgálat indult ellene.

De megnyugtató, hogy a román rendőrök legalább a külső megjelenésükre adnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban
Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?
Főtér

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro