Nem hogy azt nem tudjuk megjósolni, mikor lesz autonóm a Székelyföld, azt se merjük megbecsülni, mikorra készül el az RMDSZ által kidolgozott statútum.
Tulajdonképpen nincs is határidő az RMDSZ által kidolgozott autonómiastatútum benyújtására a román parlamentbe, és még mindig sok a kérdőjel – derült ki Márton Árpád parlamenti képviselői sajtótájékoztatóján a Székely Hírmondó beszámolója szerint. Mint a lap újságírója emlékeztet, Kelemen Hunor szövetségi elnök tavaly még arról beszélt, hogy a dokumentumot közvitára bocsátják, majd decemberig benyújtják a döntéshozók elé, azóta azonban a határidő idén márciusra, majd júniusra csúszott, aztán szeptembert is emlegetni kezdték, ahhoz, hogy most már megjelölni sem tudnak semmiféle határidőt.
Márton Árpád sajtótájékoztatóján elmondta: a statútumnak négy változatát is kidolgozták, kezdve az olyantól, amely teljes egészében ráépíthető a most érvényben lévő alkotmányra és jogszabályokra az egészen „meredek”, mindennel „szembemenő” változatig. A legnagyobb vitát az váltja ki, hogy mire vonatkozzon a statútum, mi is tulajdonképpen a Székelyföld – mondja a képviselő. „Való igaz, hogy a történészek sem alakítottak ki egységes álláspontot, így minden változat mellett vagy ellen fel lehet hozni érveket, és azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos területeken azóta erősen megváltozott a lakosság etnikai összetétele, de erre lehet megoldást találni” – véli Márton Árpád, aki szerint minden változatban meg kellett mondani, hogy milyen területre érvényes, de az is benne van, hogy az egyes területeknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy népszavazáson döntsenek arról, akarnak-e az autonóm Székelyföldhöz tartozni vagy sem.
Nincs viszont még egyértelmű álláspont arról, hogy miként viszonyuljon a tervezet az alkotmányhoz, és arról is csak homályos elképzelések vannak, hogy milyen jogokat kell kodifikálni az itt élő románságnak. Ezzel kapcsolatban leginkább Dél-Tirol példáját szokták emlegetni, de Márton Árpád szemlátomást nincs meggyőződve arról, hogy mindazok, akik ezt hangoztatják, tisztában is vannak az észak-olasz tartományban hatályos kőkemény vétószabályokkal.
A képviselő szavaiból ítélve beláthatatlan ideig eltarthat, amíg a tervezet elnyeri végleges formáját.
Mint ismeretes, a statútumról belső vita zajlik éppen az RMDSZ és az MPP képviselőiből álló munkacsoportban. Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke június elején úgy vélekedett, a legújabb változat szerint őszre tervezik a dokumentum véglegesítését és parlamenti beterjesztését. Sok vita várható azonban addig még, mivel a polgáriak már korábban jelezték, hogy ők az SZNT által kidolgozott autonómiastútumot tekintik alapnak, és azt is közölték, hogy csak a történelmi Székelyföldet tudják elképzelni autonóm területként, nem tartják elfogadhatónak a három megyére kidolgozott változatot.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.