Sokan az intenzív osztályon kérik az oltást, de akkor már túl késő.
Felkavaró esetet ismertetett Ioana Codru, a Szeben megyei sürgősségi kórház intenzív osztályának főorvosa, azzal a céllal, hogy mások okuljanak a történetből. Egy fiatal koronavírus-fertőzött akkor vallotta be, hogy hazudott az immunitásáról, és valójában hamis oltáspapírral rendelkezik, amikor már semmit sem tudtak tenni az élete megmentéséért. Nem sokkal azután, hogy beismerte a csalást, meghalt. Ez még a tapasztalt orvosnőre is hatással volt,
A kórházban ápolt súlyos betegek szinte elsöprő többsége nem élt az oltás lehetőségével, aki oltottként mégis megfertőződött, és intenzív ellátásra szorult, gyorsabban leküzdötte a betegséget, mint az oltatlanok. Aki mégis meghalt, az más meghatározó alapbetegségben is szenvedett. Előfordul, hogy az intenzív osztályon kérik a betegek az oltást, de a betegség ezen stádiumában már semmit nem lehet tenni a megelőzés érdekében – osztotta meg tapasztalatait a főorvos.
A járvány első frontján dolgozó orvosok azt kérik a hamis oltásigazolásokkal üzletelőktől, hogy
Gondolják meg kétszer, mielőtt bárkinek is hamis oltáspapírt adnak, mert az illető az életét kockáztatja megfertőződés esetén.
Bár a nyilatkozó orvosnő nem említette külön, azt azért érdemes megemlíteni, hogy a hamis oltáspapírok jelentős részét egészségügyi alkalmazottak állítják ki, így a tisztességre való felszólítás tulajdonképpen saját kollégáinak (is) szólhatna.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?