Märcz Tamás tanítványai szombaton a horvátokkal meccselnek az aranyért.
Csúcsra érhet a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 7-5-re legyőzte a görög csapatot a Margitszigeten zajló világbajnokság csütörtöki elődöntőjében, így szombaton az aranyéremért játszik a másik elődöntőben a szerbeket legyőző horvátokkal.
A magyar csapat legjobbja Hosnyánszky Norbert és Vámos Márton volt, ők egyaránt két gólig jutottak, a kapuban pedig Nagy Viktor remekelt. Az ellenfél a második félidőben csak egy gólt tudott dobni.
Nehéz ellenfélnek ígérkezett a görög csapat, még akkor is, ha jó ideje nem maradt alul csütörtöki riválisával szemben a magyar együttes. A legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésen egyszer sem kapott ki a piros-fehér-zöld színeket képviselő gárda, igaz, nem is nyerte meg mindegyiket, három győzelem mellett három döntetlen született. Így „ikszeltek" a felek az eddigi utolsó meccsükön pár hete Pireuszban a Szamarcidisz Kupán, továbbá a tavalyi, riói olimpián sem bírtak egymással, az ottani csoportmérkőzés 8-8-cal zárult, az ötödik helyért rendezett találkozó viszont 12-10-es magyar sikerrel ért véget. Ugyancsak nyert a folytatásban aranyéremig menetelő magyar válogatott a 2013-as világbajnoki vizes randevún, ahol a negyeddöntőben 9-3-ra győzött.
Ezúttal Budapesten, a Hajós uszodában a világbajnoki döntőbe jutás volt a tét, s a teltházas nézősereg, a mintegy hétezer ember azt láthatta az első negyed elején, hogy a görögök kettese, Konsztantinosz Geniudiasz hatalmas lövést zúdított Nagy
Viktor kapujának jobb felső sarkába. Erdélyi Balázs azonban emberelőnyből rögtön válaszolt, Hosnyánszky Norbert parádés csavargóljával pedig „hazakerült" a vezetés (2-1). Nagy nagyot védett, majd növelhette volna előnyét a magyar együttes, de kimaradtak a lehetőségek.
A második negyedben fórból egyenlítettek a görögök, de ezúttal sem késett a gyors válasz: Vámos Márton balkezes bombája utat talált a rivális kapujába. Az emberelőny kínálta eséllyel újfent élt az ellenfél, ráadásul kétszer is, a triplázó Geniduniasz jóvoltából (3-4). A nagyszünet előtt Gór-Nagy Miklós révén sikerült az egyenlítés, a görögökéhez hasonlóan szerencsés találattal, a kapusról a hálóba pattanó labdával, mi több: a vezetést is sikerült visszavenni öt másodperccel a játékrész vége előtt, amikor is az addig az emberfórok kiharcolásában jeleskedő Hárai Balázs centerből csavart tökéletesen (5-4).
A harmadik negyed elejének néhány hiábavaló oda-vissza úszkálása után Vámos másodjára is igazolta, hogy félelmetesen működik a bal keze, emberelőnyből lőtt védhetetlenül a kapuba (6-4). Nagy Viktor folytatta remeklését, néhányszor a kapufa is vele volt, ekkortájt azonban a magyar támadások is hatástalanok maradtak.
A befejező nyolc perc első találatát Hosnyánszky jegyezte: az olimpiai és világbajnok pólós távolról hatalmas lövéssel vette be a kaput (7-4). A görögök emberelőnyben is hiába próbálkoztak, nagyszerű védekezést mutattak be a magyarok Nagy Viktorral az élen. A legvégén a hat az öt elleni játékban egy gólt valahogy összehozott ugyan a rivális, de ez érdemben már mit sem ért, nyert 7-5-re, ezzel pedig világbajnoki döntőbe jutott a magyar férfiválogatott.
Märcz Tamás szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott végig higgadtan és magabiztosan játszva győzte le a görög csapatot 7-5-re csütörtökön a hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjében, a fináléban pedig ahogyan eddig is, csak magukkal foglalkoznak.
„Egy elődöntőt meg kell nyerni, mindegy, hogy tíz vagy egy góllal. Ennek a mai győzelemnek az volt a kulcsa, hogy az elejétől kezdve higgadtak tudtunk maradni, ez pedig a találkozó közepén és a végén sem veszett el" - értékelt a szövetségi kapitány, aki újságírói kérdésre reagálva a szombati döntőről elmondta, nem hiszi, hogy a játékosai megelégednének az ezüstéremmel.
A találkozó egyik legjobbja, Vámos Márton elmondta, fantasztikus közönség előtt bárki lehet az ellenfél, s ha ugyanilyen jó játékot és hatékony védekezést mutatnak be, akkor győzhetnek.
Manhercz Krisztián is a védekezést emelte ki: „Két negyed alatt egy gólt kaptunk, azt is akkor, amikor a kispad, velem együtt már a közönséggel ünnepelt. Nagy Viktor ezúttal is lehúzta a rolót, mi pedig remek blokkokkal segítettük ki."
Zalánki Gergő megjegyezte, talán egy kicsit izgalmasabbá tették a mérkőzést, de Nagy Viktor ezúttal is szenzációs volt, így ilyen kevés gól is elégnek bizonyult a sikerhez.
A döntőben a horvát válogatott lesz a magyar csapat ellenfele, mivel az elődöntőben 12-11-re legyőzte a szerb együttest.
A magyar válogatott szombaton száll vízbe legközelebb: a világbajnoki címért zajló összecsapást 21.30-tól rendezik.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.