// 2026. január 12., hétfő // Ernő

Nem perelik Rádulyt az ortodoxok – röhejes összeg miatt került bíróság elé

// HIRDETÉS

Bár a vádiratban az ortodox püspökség is peres félként szerepel, esze ágában sincs részt venni benne.

Az ortodox egyház nem akar részt venni a hivatali visszaéléssel vádolt Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester perében – közölte a Székelyhon portál kedden Andrei Făgărăşanulra, Kovászna és Hargita ortodox püspökére hivatkozva.

Făgărăşanul kijelentette, hogy az ortodox püspökséget hivatalból tüntették fel sértett félként a Ráduly Róbert, valamint Szőke Domokos alpolgármester elleni büntetőperben.

„Mi nem pereltük be a lemondott polgármestert, átiratot is küldtünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben kijelentettük, nem szeretnénk bűnügyi eljárást, és nem akarunk a perben sértett félként részt venni. (…) Most azt fogjuk tenni, hogy

írásban fordulunk a Hargita Megyei Törvényszékhez, és megkérdezzük, ki találta ki a püspökség érintettségét a perben"

– idézte a portál a püspököt.

A püspökség azzal a vádponttal hozható összefüggésbe, amely szerint a polgármester a műemlékvédelmi szempontok mellőzésével állított ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai épületének felújítására. A Sapientia épülete ugyan nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög katolikus kis templom, melyet jelenleg az ortodox egyház használ. A város általános rendezési terve alapján a templom a műemlékvédelmi zóna része.

Andrei Făgărăşanul kijelentette, hogy az egyházat nem zavarja a Sapientia épületének felújítása. „Azt szeretnénk, hogy legyen vége a képmutatásnak, gyümölcsöző együttműködésre és békés együttélésre törekszünk" – hangsúlyozta a februárban beiktatott püspök.

Az Átlátszó Erdély portál az ügyészségtől megkapott vádirat áttanulmányozása alapján azt írta kedden, hogy

a vád csak olyan apró törvényszegéseket ró fel az elöljáróknak, amelyek valószínűleg akármelyik polgármesteri hivatalban előfordulnak.

Az ügyészség egyebek között azzal vádolja az elöljárókat, hogy Szőke Domokos 2014 júniusában, Ráduly Róbert pedig 2015 márciusában egy alkalommal magáncélú utazásra használta a szolgálati gépkocsiját, és Szőke 300 lej, Ráduly pedig 270 lej üzemanyagköltséget számolt el az utazás nyomán.

Ráduly Róbert és Szőke Domokos ellen múlt szerdán emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA), Ráduly még aznap lemondott polgármesteri tisztségéről. A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA.

Az elöljáróknál április 29-én tartottak házkutatást, majd korrupciós bűncselekmények gyanújára hivatkozva egy napra őrizetbe is vették őket. Házi őrizetbe helyezésük után a prefektus május 14-én felfüggesztette őket tisztségükből. A marosvásárhelyei táblabíróság hétfői ítélete nyomán bírósági felügyelet alatt védekezhetnek a vádak ellen. 
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme
Krónika

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme

Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.

Párizsban rekedt Nicușor Dan, kedd este helyett csak szerdán tudott hazaindulni a gépe – hírek szerdán
Főtér

Párizsban rekedt Nicușor Dan, kedd este helyett csak szerdán tudott hazaindulni a gépe – hírek szerdán

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
Krónika

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
Székelyhon

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

// még több főtér.ro