// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Nem, nem Ukrajna, ááá, dehogy

// HIRDETÉS

Csak azért hívják be a katonaviselt férfiakat, hogy számbavegyék őket. És hogy szóljanak nekik, hogy mozgósítás esetén hat órájuk van jelentkezni.

A csíkszeredai, rangos tisztekkel való találkozó úgy kezdődött, hogy az egyikük bejelentette: „Nehogy elhiggyék, hogy az ukrajnai válság miatt hívtuk ide önöket" - áll az uh.ro riportjában, amelyet a székelyföldi katonaviseltek behívásáról készített.

Mivel udvarhelyieket még nem nagyon hívnak be, székelykeresztúri férfiakkal beszélgettek a helyi rendőrség előtt, ott kellett jelentkezniük. Ők nem izgulnak a háború miatt, csak az idejüket sajnálják: „álldogálsz valahol az erdő szélén, s elveszítesz nyolc hónapot, egy évet az életedből". Szerintük úgyis a levegőben dől el ma bármilyen háború.

Állítólag egy nőt is behívtak, mert annak idején tisztiiskolába járt, azt viszont se ők nem tudták, se a tisztek nem árulták el, milyen kritériumok szerint válogatták ki azokat, akik most behívót kaptak.

Maga az ellenőrzés pár percet tart, kikérdezik a személyes adatokat, megnézik a katonakönyvet, és a jelentkezők kapnak egy ugyanolyan papírt, mint négy-öt éve, amikor szintén volt egy ilyen behívási hullám. A mostani papíron az áll, hogy háború vagy mozgósítás esetén hat órán belül jelentkezniük kell a megjelölt parancsnokságon, a korábbi papíron még 60 óra szerepelt.

Ha érdekel, miért hívnak be akár 50 év fölött is, és milyen a hangulat egy ilyen behíváson, kattints az alábbi linkre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro