// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nem működött a sorompó, egy vasutasnőnek kellett bedobnia magát, hogy leálljon a forgalom (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Egy dél-erdélyi vasúti átkelőnél történt az abszurd eset.

Azt hinné az ember, hogy a romániai vasúti állapotokról már nem lehet több negatívumot elmondani, de a valóság mindig kreatívabbnak bizonyul: ezúttal Hunyad megyében, Piski határában sikerült olyan képeket rögzíteni, amelyek azt jelzik, hogy Erdélyben a 19. század óta legfeljebb visszafelé fejlődött a vasúti közlekedés.

Az eset a 7-es főúton történt: mint kiderült, kedden lerohadtak a sorompók, amelyeket nemrég szereltek fel Piski határában, a vasúti átkelőnél.

Ez természetesen veszélyes helyzetet eredményezett, hiszen a vasút keresztezi a forgalmas főutat, így valamilyen módszert ki kellett találni arra, hogy a balesetek elkerülése érdekében leállítsák a gépkocsiforgalmat.

És ekkor érkezett a felmentő sereg egy elszánt vasutasnő személyében: a vállán cipelt hordozható kordonokkal torlaszolta el a forgalmat a főúton, amikor jött a vonat, majd amikor a szerelvény elhaladt, ugyanezzel a fáradságos, de kétségtelenül hatékonynak bizonyuló módszerrel összegyűjtötte a kordonokat, és útjukra engedte a türelmetlen autósokat.

Akik egyike megörökítette a ritkán látható eljárást, hogy a szélesebb közönség is megtapasztalhassa, milyen korszerűen működtetik 2020-ban Erdélyben a közlekedési infrastruktúrát a román hatóságok.

https://www.facebook.com/cristi.vatavu.18/videos/10221431464878060/

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.