A DNA főügyésze nem tartja magát felelősnek azért, mert elévülés miatt lezárták a nyomozást a korrupcióval vádolt exminiszterek ellen.
Semmi oka nincs lemondani tisztségéből – jelentette ki az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi a Digi 24 televíziócsatornának.
Kövesi kifejtette, amikor a DNA egy bejelentés alapján vizsgálatba kezd, a vizsgálat egyaránt vezethet vádirathoz vagy a nyomozás lezárásához. A Microsoft-ügyben megszüntetett nyomozások kapcsán kifejtette: az iratcsomót 2013-ban nyitotta meg a DNA, de
A nyomozás négy éve alatt két miniszter ellen emeltek vádat, egyikük ellen jogerős ítélet is született. Az elévülés terminusát a jogi gyakorlat értelmében a kifizetések dátumaitól számolták, tehát 2005-től, 2009-től. Ezek a kifizetések egy 2004-ben kötött szerződés alapján történtek. Tavaly azonban a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy mivel hosszabb időn át elkövetett bűncselekményről van szó, az elévülést nem a kifizetések dátumától, hanem a szerződés megkötésének dátumától, azaz 2004-től kell számolni – magyarázta Kövesi.
A DNA vezetője elismerte ugyanakkor: az iratcsomón dolgozó ügyésznek felróható, hogy azt követően kezdett nyomozni egyes miniszterekkel kapcsolatban, hogy az ügy néhány nappal korábban elévült.
„Abban a pillanatban, hogy ez tudomásomra jutott, jeleztem az Igazságügyi Felügyeletnek. Intézményvezetőként nincs más eszközöm, ha egy ügyész téved. Én nem büntethetek. Ez az Igazságügyi Felügyelet dolga” – tette hozzá Kövesi.
„Ez egy olyan helyzet, amelyet nem óhajtunk és nem óhajtottunk. Nyilván árnyékot vethet a DNA ügyészeinek tevékenységére, de ez egy elszigetelt eset, nem kell általánosítani. A DNA ügyészei korrektül végzik a munkájukat. Nem tudjuk, hogy ebben az esetben rosszhiszeműen járt-e el valaki vagy sem, mert még folyamatban van a fegyelmi kivizsgálás ez ügyben, de mindahányszor gondok merültek fel egy ügyész magatartásával kapcsolatban, ha úgy ítéltük meg, hogy az illető ügyész valamilyen módon hibázott, mindig megtettük a törvény által előírt lépéseket” – mondta a DNA vezetője.
Augustin Lazăr legfőbb ügyész közölte, hogy a legfőbb ügyészség még 2017 szeptemberében fegyelmi eljárást kezdeményezett az Igazságügyi Felügyeletnél a Microsoft-ügyben folytatott nyomozással kapcsolatban. Ezt azt követően közölte az intézmény, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség csütörtökön bejelentette, az ügyben érintett
A legfőbb ügyész pénteki közleményében hangsúlyozta, tavaly júliusban tájékoztatást kapott a korrupcióellenes főügyésztől a Microsoft-dossziéként ismert ügyben folytatott vizsgálatról, majd szeptemberben fegyelmi eljárást kezdeményezett az Igazságügyi Felügyeletnél a nyomozással megbízott egyik ügyész, Mihaiela Moraru Iorga ellen szolgálati mulasztás miatt.
Egy nappal korábban a korrupcióellenes ügyészek megszüntették az eljárást a Microsoft-ügyben hivatali visszaéléssel gyanúsított Dan Nica és Silvia Adriana Ţicău volt távközlési miniszterek, valamint Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszter esetében elévülés miatt. Korábban másik három gyanúsított – Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter, Mihai Tănăsescu egykori pénzügyminiszter és Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár – esetében is lezárták a nyomozást ugyanezen okból.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.