// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Nem mi vagyunk a hunyók a kétharmadért

// HIRDETÉS

Nem a határon túli magyarokat terheli a Fidesz esetleges kétharmadának felelőssége – vallják a politikai elemzők.

Pár tízezer embert nem lehet felelőssé tenni azért, hogy ilyen eredmény született – jelentette ki a magyarországi országgyűlési választások után a Krónikának adott interjújában Mráz Ágoston Sámuel budapesti politológus.

„A magyarországi baloldal elveszítette kormányképességét, nincsenek válaszai az EU gazdasági válságára vagy a magyar gazdaság és társadalom problémáira, csak üres ígéreteket fogalmaztak meg a kampány során. És folytathatnám azzal, hogy a történelmi múlthoz, de a 2010 előtt elkövetett hibákhoz és bűnökhöz való viszonyukat sem tisztázták. Amit mi sem jelképezett jobban, mint hogy a személyi tabló változatlan maradt 2010 után is” – fogalmazta meg egyebek mellett a Nézőpont Intézet vezérigazgatója.

Arra a kérdésre pedig, hogy számítani kell-e arra, hogy az állampolgárság kiterjesztését és a szavazati jog megadását ellenző baloldal a határon túliakat teszi majd felelőssé a Fidesz esetleges kétharmadáért, a budapesti politológus leszögezte, reméli, hogy nem követi el ezt a hibát a baloldal. „A kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás kampányában elkövetett hibáik, akkori felelőtlen kijelentéseik árát mind a mai napig fizetik. Ha akkor nem lettek volna elutasítóak a határon túli magyarokkal szemben, biztos vagyok benne, hogy 2014-ben nem ez az eredmény születik a listás szavazáson” – vallja Mráz Ágoston Sámuel.

Inkább szimbolikus értéke van a határon túl leadott szavazatoknak a magyarországi országgyűlési választásokon – vallja eközben Székely István kolozsvári politikai elemző. „Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a kétharmad billeg és egy nagyon éles helyzetben elképzelhető, hogy éppen ez a 0,7-0,8, határon túliak által befolyásolt mandátum lesz a meghatározó a Fidesz kétharmada tekintetében” – tette azonban hozzá az Erdély FM-nek nyilatkozó szakember.

Illyés Gergő elemző a rádiós kérdésére ugyanakkor úgy vélekedett, a listás szavazatok a Fidesz győzelmi arányán már nem változtatnak.

„Abban az esetben befolyásolták volna a kétharmadot, amennyiben az LMP a levélszavazatoknak köszönhetően nem jutott volna be az országgyűlésbe. Ha mondjuk egy 5,05 százalékos eredményt ért volna el, akkor elképzelhető lett volna, hogy a levélszavazatok miatt a parlamenti küszöb alá csúszik az LMP, és akkor ez okozott volna egy kétharmados többséget” – vélekedett Illyés Gergő.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro