Ioan Bene Olaszországban töltheti a Romániában rá mért büntetést. Szabadlábon!
Amint arról beszámoltunk, Ioan Bene üzletembert – aki megvesztegette Horia Uioreanut, a kolozsvári megyei tanács korábbi elnökét és nem mellesleg, a Kolozsvár főterén álló Continental szálló lezüllesztéséért is jókora felelősség terhel – a kolozsvári bíróság jogerősen 3 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Igen ám, de Bene időközben felszívódott. A hírek szerint Olaszországba menekült, ahol aztán februárban rendőrkézre került, igaz, nem közölték, hogy fülön csípték-e vagy feladta magát. A következő lépés az lett volna, hogy a kolozsvári bíróság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs értelmében Benét szépen hazaküldik, egyenesen a dutyiba.
Csakhogy nem ez történt. Az olaszországi Lecce város táblabírósága úgy döntött, Ioan Bene úr nyugodtan letöltheti büntetését Olaszországban. Mégpedig szabadlábon, tekintettel arra, hogy az olasz törvény szerint nem erőszakos bűncselekmények miatt kiszabott öt évnél csekélyebb büntetéseket nem kell rács mögött tölteni.
Néhány pontosítás az ügyben: a korábbi hírekkel ellentétben, a kolozsvári ítélethirdetés idején Bene úr nem menekült el Romániából, hanem Olaszországban vakációzott a családjával Lecce közelében. Legalábbis ezt állították az üzletember ügyvédei. Bene amúgy még 2012-ben megkapta az olaszországi letelepedési engedélyt, ahol komoly üzleti ügyeket bonyolított. Az ügyvédek azt is hangsúlyozták, hogy amint értesült a kolozsvári ítélethirdetésről, ügyfelük önként és azonnal jelentkezett a helyi rendőrségnél. 24 órára le is tartóztatták, majd háziőrizetben volt április 9-ig, amikor is a leccei táblabíróság ítélkezett kiadatása ügyében.
A tárgyalás során Bene arra kérte a bíróságot, engedje meg, hogy Olaszországban tölthesse le a Romániában kiszabott büntetést. És itt jön még egy furcsaság. A román kiadatási kérelemben arra hivatkoztak a szövegezők, hogy a romániai börtönviszonyok jobbak. Ez azért tűnik viccesnek, mert Románia kapta a legtöbb büntetőt az Emberi Jogok Európai Bíróságától (CEDO), épp a rabok jogainak be nem tartása okán.
Mindezeket figyelembe véve az olasz táblabíróság szépen elutasította a román kiadatási kérelmet és elrendelte: Ioan Bene nyugodtan letöltheti a Romániában kapott büntetést Olaszországban, méghozzá szabadlábon. Ja, egy dolgot tilos megtennie: nem hagyhatja el Olaszországot.
Mit mondjunk: jobban nem is járhatott volna.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.