// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Nem hagyja annyiban a Sargentini-jelentés elfogadását Budapest

// HIRDETÉS

A kormány megtámadja a szavazást az Európai Unió Bíróságán. 

Nem várja tétlenül a magyar kormány, hogy a vitatható körülmények között elfogadott Sargentini-jelentés nyomán elinduljon a felelősségre vonási eljárás Magyarország ellen: az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Parlament (EP) Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel azon a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség – jelentette be a kabinet döntését Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn.

A tárcavezető kifejtette, az unió alapszerződése egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, a leadott szavazatok kétharmadára van szükség ahhoz, hogy az eljárás megindítható legyen, és mivel ez hiányzott, ezért tévesen állapították meg az eredményt és nincs szükség az eljárás folytatására.

Gulyás Gergely szólt továbbá arról is, hogy az Európai Parlament korábban nem bonyolított le hasonló szavazást,

a házszabálya alapján pedig a tartózkodásokat a rendes eljárásokban lehet figyelmen kívül hagyni, a speciális eljárásokban azonban nem kell követni ezt a szabályt.

Kiemelte, a magyar kormány keresetének nincs halasztó hatása, azonban az osztrák elnökség korábban közölte, az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálatához fordul a szavazás eljárásrendje miatt, az itt születő véleménynek pedig akár döntő jelentősége lehet az ügy tárgyalásának elkezdésében. 

Nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament kampányában megjelennek olyan politikai vélemények, amelyek

„egyfajta boszorkányüldözés keretében” a migrációról elfoglalt magyar álláspont miatt szeretnék felelősségre vonni Magyarországot

– fogalmazott Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta, a jogállamiságot nem lehet durva jogsértések útján megvédeni, ami pedig most történik, az azt bizonyítja be, hogy a hetedik cikkely szerinti eljárást nem valamelyik magyar intézménnyel szemben, hanem az Európai Parlament ellen kellene elindítani.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a kormány tartalmilag sem tart semmilyen vizsgálattól, emellett valószínűtlennek tartja, hogy a tanácsban négyötödös többség alakulna ki,  az állam- és kormányfők között pedig biztosan nem lesz teljesen egyhangú döntés.

Ráadásul egy az Európai Parlament által indított eljárás nem is zárulhatna a szavazati jog megvonásával, ebből is nyilvánvaló, hogy ez egy nyomásgyakorlási eszköz Magyarországgal szemben – jelentette ki, hozzátéve, az eljárás végén Magyarországnak nem keletkezhet joghátránya, de alkalmas lehet arra, hogy a bevándorlással következetesen és elsőként szembeforduló országot megpróbáljanak megbüntetni az európai uniós kampányban. Nyilvánvalóan ez volt a kezdeményezők és az oldalukra állók célja – mondta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro