// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Nem érdeklik a hazai állások a háromszéki munkanélkülieket

// HIRDETÉS

Inkább elutaznak a segélyből külföldre dolgozni. Legalábbis erről panaszkodott a megyei munkaerőhivatal vezetője.

Kovászna és Brassó megyei hotelek és panziók 550 munkahelyet kínáltak, és mindössze 12 személyt szerződtettek, mert a helyi állástalanok érdektelenek – írja a maszol.ro. A portál háromszéki Munkaerő Ügynökség (AJOFM) vezetőjének, Kelemen Tibornak a mai sajtótájékoztatójáról tudósított, ahol a hivatal vezetője arról panaszkodott, hogy a munkanélküliek élnek a hivatal által fizetett szakmai továbbképzések lehetőségével, elvégzik a kurzust, amiért felveszik a támogatást, de nem jelentkeznek a számukra meghirdetett állásokra.

Kelemen Tibor szerint legutóbb hat faluban több mint 400 személynek szerveztek pincér és szakács képzéseket, a résztvevőket idegen nyelvekre is tanították, majd állásbörzét szerveztek számukra, de nem sikerült betölteni a felkínált állásokat. A képzésre nyújtott támogatásból egyesek inkább külföldi idénymunkát vállaltak, mások olyan indokokkal nem fogadták el az állásajánlatokat, hogy nem akarnak ingázni, esetleg férjük nem engedi el őket dolgozni a háztartás és a gyereknevelés mellől.

A rétyi fűrészüzem sem tudja betölteni a munkahelyeit: nemrég Sepsiszentgyörgyön a végzősöknek szervezett börzén 19 állást kínált a fűrészüzem és nem talált egyetlen személyt sem, és a kézdivásárhelyi munkaerőbörzén sem érdeklődtek a 40 meghirdetett állás iránt. Itt is az ingázás a gond, illetve az alacsonynak talált, 1200-1400 lejes fizetés.

Kovászna megyében szeptember végén 6,12 százalékos volt a munkanélküliek aránya – írja a maszol.ro. Az 5498 nyilvántartott munkanélküli közül 1220-an kapnak segélyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro