// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Nem csupán Kövesit figyelték meg az exmoszadosok

// HIRDETÉS

Már régóta vizsgálódnak Romániában.

Nem Laura Codruța Kövesi volt az egyetlen magas rangú romániai személy, akiről adatokat gyűjtöttek az izraeli Black Cube magánnyomozó iroda munkatársai – állítják bukaresti sajtóorgánumok a nyomozáshoz közel álló forrásokra hivatkozva.

Az értesülések szerint az akció már mintegy másfél éve tart, és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze mellett még közel húsz, a kormányhoz közel álló személyt figyeltek meg.

A két őrizetbe vett nyomozóról, Ron Weinerről és David Geclowiczról az Israel Hayon honlap azt írja, hogy katonai szolgálatukat az izraeli hadsereg 8200-as egységénél végezték, amely egy elit hírszerző egység, majd ezt követően a zsidó állam hírszerzésének, a Moszadnak is dolgoztak.

A Cancan című bulvárlap egyébként letartóztatásuk körülményeiről azt írja, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) már Romániába érkezésük pillanatától, március 27-étől megfigyelés alatt tartotta őket. A két férfi a bukaresti Marriott hotelben szállt meg, a SRI pedig mindent tudott róluk, mivel rácsatlakoztak a szálló biztonsági kameráira.

Weiner és Geclowicz vélhetően gyanút fogott, mivel április 2-án kijelentkezett a szállóból. Azonban nem jutottak messzire: abban a pillanatban, ahogy beléptek a forgóajtóba, azt a recepcióról kikapcsolták, és civil ruhás nyomozók jelentek meg, akik aztán őrizetbe vették őket.

Mint megírtuk, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyészség (DIICOT) kiderítette, hogy a Black Cube alkalmazottai feltörték három, a DNA-főügyészhez közel álló személy internetes postafiókját, és telefonhívásokkal zaklatták őket. Céljuk állítólag az volt, hogy lejárató, korrupcióra utaló adatokat gyűjtsenek Kövesiről.

A Black Cube viszont azt állítja: a román kormányhoz, illetve kormányzati intézményekhez kapcsolódó korrupciós ügyekben folytatott nyomozást, és két munkatársukat azt követően tartóztatták le, hogy fontos felfedezéseket tettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro