// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Nem csak Rhédey-szobrot állítanak, a jövőnek is üzennek Váradon

// HIRDETÉS

A Szent László Napok szervezői ugyanis időkapszulát is elhelyeznek az új szoborban, amelyben bárki üzenhet az utókornak.

A jövő nemzedékeknek is üzenhetnek a nagyváradiak annak apropóján, hogy a június 18–24. között zajló nagyváradi Szent László Napok keretében a fesztivál első napján felavatják gróf Rhédey Lajos (1761–1831) szobrát abban a parkban, melyet ő maga adományozott a városnak.

A fesztivált szervező és a szoborállítást kezdeményező Szent László Egyesület ugyanis úgy döntött: a szoborban egy időkapszulát is elhelyeznek.

Aki üzenni szeretne az utókornak, az három mondatos üzenetét a június 8-áig  hozzászólásként megoszthatja a szervezőkkel a Szent László Napok Facebook-oldalán, az időkapszuláról szóló cikk alatt, vagy munkanapokon 10 és 16 óra között beviheti A5-ös papírlapra írva a Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület székhelyére (Nagyvárad, Kálvin János utca 1. szám).

Mint ismeretes, a szoborállítás gondolata először 2013-ban merült fel, és miután a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára is támogatásra méltónak ítélte meg az elképzelést, a következő, 2014. évi Szent László Napokon gyűjtést szerveztek, a Magyar Polgári Egyesület pedig a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) pályázott támogatásért, mely másfél millió forinttal támogatta a tervet, s ebből a pénzből öntötték ki egy aradi öntőműhelyben Deák Árpád alkotását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro