Csupa jó hír: alacsony pozitivitási arány, kevesebb új megbetegedés, súlyos beteg és haláleset.
Ennél jobb járványjelentést jó ideje nem olvastunk. És ha ehhez hozzátesszük, hogy a szezonális légúti megbetegedések száma is csökkent a tavaly januárhoz képest (ehhez a kötelező nyilvános maszkviselésnek persze köze van), akkor tényleg lehet kicsit örülni.
Az elmúlt 24 órában összesen 2878 új megbetegedést regisztráltak (első teszteredmény). Mégpedig olyan körülmények közt, hogy végre többet tesztelnek az illetékesek: összesen 30 036 tesztet végeztek el az elmúlt nap folyamán (24 552 PCR és 5474 gyorsteszt). A pozitivitási arány magasabb ugyan, mint szerdán, viszont továbbra is 10 százalék alatt van: 9,59 százalék.
Az ország intenzív osztályain kezelt súlyos betegek száma szintén csökkent, elég látványosan: jelenleg 1005.
A koronavírushoz köthető halálesetek száma is nagyot csökkent: az elmúlt 24 órában 69 súlyos beteg (44 férfi és 25 nő) hunyt el. 64 páciens más betegségekkel is küzdött, három esetben nincs komorbiditásra utaló adat, két esetben pedig nem érkezett vonatkozó jelentés.
A megyék vörös listáján változatlanul három megye áll, most, hogy Bukarest lekerült róla. A különbség annyi, hogy csökkentek a számok: Temes megye (3,93 ezrelék), Kolozs megye (3,31 ezrelék) és Ilfov megye (3,12 ezrelék).
Lassan az oltáskampányról is vannak értékelhető időbeli adatok. Tessék nézni, azért szépen alakul(gat), minden zavar ellenére.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.