// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Nehézfegyvertelenné válik Kelet-Ukrana?

// HIRDETÉS

Állítólag már ma megkezdenék a nehézfegyverek kivonását a front mentén kijelölt ütközőzónákból.

A tervről Eduard Baszurin, a donyecki szeparatista erők parancsnok-helyettese beszélt. Kijevben is megerősítették, hogy Olekszandr Zaharcsenko donyecki és Ihor Plotnickij luhanszki szakadár vezetők aláírták az erről szóló dokumentumot.

Baszurin közlése szerint előbb azokból a szektorokból vonják ki a február 12-i minszki megállapodásban foglaltak alapján a nehézfegyvereket, amelyekben már valóban életbe lépett a tűzszünet.

Petro Kanonik, az ukrán fegyveres erőknek a tűzszünet és a fegyverkivonás ügyében illetékes képviselője újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a szakadárok által a héten megszállt Debalceve esetében külön megállapodás jön majd létre.

„Az ütközőzóna térképét a minszki megállapodás alapján készítették el, és akkor még a város ukrán ellenőrzés alatt állt” – mutatott rá a katonai illetékes, hozzáfűzve, hogy a település megszállásával a szakadárok tulajdonképpen megsértették az egyezményt.
A fontos közlekedési csomópontnak számító – a szakadár megszállás alatt lévő két megyeközpontot, Donyecket és Luhanszkot, valamint az oroszországi rosztovi területet vasúton összekötő – Debalceve beékelődést képezett a szeparatisták területébe.

Elfoglalásával a szakadárok gyakorlatilag „kiegyenesítették” a térségben a frontvonalat. A várost a szeptember 15-én életbe léptetett tűzszünet után is hevesen támadták, majd kedden benyomultak a városba, ahonnan szerdán a súlyos utcai harcok miatt az ukrán hadvezetés kivonta a kormányerők katonáit. Kijev a város átengedéséről hozott döntést azzal magyarázta, hogy elsősorban a katonák testi épségét és életben maradását tartották szem előtt.

Vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök a Twitter közösségi oldalon arról számolt be, hogy az előző nap elkezdődött fogolycsere során 139 ukrán katona szabadult ki a szakadárok fogságából. Szvjatoszlav Ceholko elnöki szóvivő ehhez hozzáfűzte saját Twitter-mikroblogján, hogy az elkövetkező napokban további 140, fogságba esett katona nyerheti vissza a szabadságát.

A nehézfegyverek hátrébb vonásáról szóló bejelentést megelőzően a Kijev kelet-ukrajnai hadműveleti parancsnokságának sajtószolgálata Facebook-oldalán azt közölte, hogy az oroszbarát szakadár erők tizenkét támadást hajtottak végre az ukrán hadsereg állásai ellen vasárnapra virradó éjjel.
    
Fotó: washingtonpost.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro