// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Négyszer több menekült jönne Romániába

// HIRDETÉS

40 helyett már 160 ezer menedékkérőt kvótázna szét Jean-Claude Juncker az EU tagállamai között. És a migrációs útvonal is felénk terelődhet.

Az eddigi negyvenezer helyett 160 ezer menedékkérő befogadását fogja kérni az Európai Bizottság az EU tagállamaitól – tudta meg brüsszeli forrásokból a Daily Mail, majd megerősítette a Reuters is hozzátéve, hogy ezt Juncker hivatalosan szeptember 9-én jelenti be. Úgy, hogy a nyári EU-csúcson több ország eleve elutasította a kvótarendszert.

Hétezren Romániába?

A brit lap szerezte értesülések alapján Romániának a menekültek 3,75 százalékát, azaz 6937 személyt kellene befogadnia, miközben Klaus Johannis európai ügyekért felelős tanácsosa ezen a héten jelentette be, hogy az ország 1705 menekült befogadását vállalta az uniós tagországokból, és még ezt a kvótát is sokallta. Azt mondta: Románia teljesen felkészületlen a migránsok integrálására. Szerinte a román döntéshozók még részlegesen sem fogják fel a probléma összetettségét. 

A Daily Mail által megszerzett dokumentum szerint Németországnak kell befogadnia a legtöbb menekültet, 34 ezret. Magyarországnak 1,79 százalékot kellene vállalnia, és természetesen onnan csoportosítanák át a menekültek zömét más országokba. Juncker 50 ezer, Magyarországra érkezett személy átvállalásáról beszélt.

Angela Merkel német és Francois Hollande francia politikus pedig azért lobbizik, hogy a kvótarendszer kötelező és automatikus elosztási rendszerré váljék. A németek 59 százalékának nincsenek félelmei a menekülthullám miatt, és több mint 90 százalékuk támogatja a menekültek tagállamok közötti elosztását kvóták alapján – mutatta ki az ARD német országos közszolgálati televízió megbízásából a napokban készített felmérés.

Felénk tolódhat a migrációs útvonal

Amennyiben Magyarország szigorít a határvédelmen, megváltozhat az Ázsiából és Afrikából az Európai Unióba tartó migránsok útvonala – jelentette ki Mitar Djuraskovic, a szerbiai határrendészeti igazgatóság osztályvezetője pénteken a szerbiai közszolgálati televízió reggeli híradójában.

Véleménye szerint amennyiben a migránsok már nem tudnak Magyarországon áthaladni, akkor az eddig Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián át vezető utat egy Bulgárián vagy Albánián keresztül vezető útra változtathatják meg.

Fotó: MTI

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.