Hej, ha még Dél-Tirolt is megvernénk, az már valami lenne!
Kijutott a csoportból, az első nyolc csapat között szerepel az RMDSZ által összeállított erdélyi magyar válogatott az Europeadán, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által szervezett őshonos európai kisebbségek labdarúgó bajnokságán á tájékoztat a szövetség hírlevele.
Az erdélyi magyar válogatott június 19-én, vasárnap játszotta első mérkőzését a dél-tiroli ladinok ellen: a 2–1-es vereséget követően, a krími tatárok, illetve a görögországi törökök válogatottjainak leküzdésével (6–1, 3–0) másodikként jutott tovább az A csoportból.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy egy nemzetközi bajnokságon erdélyi magyarokként lehetünk jelen. Az Europeada, amelyet négyévente az Európa-bajnoksággal egy időben szerveznek, az európai kisebbségi szolidaritás legnagyobb rendezvénye. Úgy tartom, hogy egy közösségnek sokszínű kultúrája mellett a sportban, a pályán is fel kell mutatnia értékeit: korrektségével, csapatszellemével azt kell üzennie, hogy a mindennapokban, a többség és kisebbség együttélésében is az együttműködés a járható út” – fogalmazott Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke, a huszonkét tagú erdélyi magyar válogatott vezetője.
„Az eddigi mérkőzések azt bizonyítják, hogy egy olyan csapat, a különböző régiókat képviselő erdélyi magyar labdarúgó válogatott állt össze, amely méltón képviseli közösségünket a bajnokságon” – tette hozzá Bodor.
A Könczei Soma edzette csapat a szerdai sorshúzás szerint a negyeddöntőben, június 23-án, csütörtökön 18 órától a címvédő dél-tiroli válogatottal játszik.
Az Europeadát, az őshonos európai kisebbségek labdarúgó bajnokságát harmadik alkalommal szervezi meg az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN). Ezúttal Dél-Tirol a rendezvény házigazdája, hiszen a helyi labdarugó csapat volt a 2012-es bauzeni torna bajnoka.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.