// 2026. november 7., szombat // Rezso

Négy embert letartóztattak az isztambuli merénylet miatt

// HIRDETÉS

Az áldozatok száma tizenkettőre emelkedett.

Négy embert őrizetbe vettek a hatóságok a kedd reggeli isztambuli merénylettel kapcsolatban – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az elfogott embereket a török hatóságok annak az autónak a bérlésével hozzák összefüggésbe, amelybe a robbanószerkezetet rejtették. Időközben az is bebizonyosodott, hogy a pokolgépet az elkövetők távirányítóval hozták működésbe.

Az egyik súlyos sebesült délután a kórházban meghalt, így a halálos áldozatok száma 12-re emelkedett, közülük heten rendőrök voltak.

A pokolgépes támadást Vezneciler kerületben rendőrségi járművek ellen, autóval követték el.

A sebesültek száma 36, három személy állapota súlyos – mondta Vasip Sahin, Isztambul tartomány kormányzója a helyszínen.
A legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a halottak mind török állampolgárok.

Vasip Sahin azt is elmondta: a támadást elkövető szervezetre, valamint az incidens körülményeire vonatkozó információkat később osztja meg a nyilvánossággal.

A detonáció a közismert Fedett Bazártól mintegy egy kilométerre, egy metróállomás közelében következett be, a város szállodákkal teli kerületében. A szóban forgó gépkocsi teljesen kiégett, a környék házainak ablakai betörtek. A közvetlen közelben található egyetemi épületben is komoly károk keletkeztek, az álmennyezet több helyen leszakadt. Az intézményben az oktatás átmenetileg szünetel.

Később a hatóságok a helyszínen – kontrollált körülmények között – felrobbantottak egy gyanús csomagot, amire a közeli dzsámiból figyelmeztették az embereket.

A Habertürk török hírtelevízió információi szerint egy helikopter és egy drón a levegőből figyeli a területet.
Mete Yarar biztonságpolitikai szakértő a Habertürk élő adásában kiemelte: a bomba nem teljes körben, hanem meghatározott irányban fejtette ki hatását.

Binali Yildirim miniszterelnök rendkívüli találkozón egyeztetett Efkan Ala belügy- és Recep Akdag egészségügyi miniszterrel.
Recep Tayyip Erdogan török elnök meglátogatta a kórházba szállított sebesülteket. Az államfő elítélte, valamint „megbocsáthatatlannak” minősítette a merényletet, úgy fogalmazott: „az ítéletnapig folytatjuk a terrorizmus elleni küzdelmet”.

Törökországban idén több terrortámadás is történt. Csak az ország turisztikai központjának számító Isztambulban már két öngyilkos merényletet követtek el az év eleje óta. Januárban 12 német turista vesztette életét, miután egy terrorista felrobbantotta magát a történelmi városnegyed részét képező Sultanahmet téren, márciusban pedig három izraeli és egy iráni állampolgár halt meg egy hasonló akcióban a metropolisz sétálóutcájában, az Istiklal sugárúton. Az incidensekért a kormány az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet tette felelőssé.

Május 12-én a metropolisz ázsiai oldalán, a külvárosban hasonló módon autóbomba robbant egy katonai jármű mellett egy kaszárnya közelében, akkor nyolcan sebesültek meg. A távirányítóval végrehajtott merényletet néhány nappal később a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vállalta magára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro