// 2026. november 7., szombat // Rezso

Napi hírmix: bezárnak a demokrácia-központok, alpolgármestert vitt el az Interpol, robotokkal hadakozik egy honatya

// HIRDETÉS

Csütörtökön is volt mozgás a hírhorizonton. Csokorba szedtük a nap fontosabb történéseit.

A nap szomorú híre: bezárnak a demokrácia-központok

Forráshiány miatt március folyamán bezárnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok, ahol közel tizenhárom év alatt több mint 270 ezer erdélyi magyarnak segítettek a könnyített honosítási eljárás révén a magyar állampolgárság megszerzésében.

Az EMNT csütörtöki közleménye szerint az ügyfelektől átvett iratcsomókat és az ügyintézéseket a hátralévő időben – és a lehetőségek függvényében – a demokrácia-központok munkatársai végigviszik, aztán felfüggesztik a tevékenységet. A magyar állam által finanszírozott demokrácia-központokban több tízezer érdeklődőnek segítettek a magyar útlevél kérelmezésében, az anyakönyvezésben és a magyar állampolgársághoz kötődő támogatások megszerzésében is, de a magyarországi választásokat megelőző regisztrációval és a levélszavazatok begyűjtésével is foglalkoztak.

A nap lebukása: elvitte az Interpol a liberálisok egyik alpolgármesterét

Nagyon szépen építgette politikai karrierjét kicsiben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Dorin Racu, aki 2020 óta a Krassó-Szörény megyei Varadia község alpolgármestere, az Interpol azonban véget vetett a 39 éves úriember karrierjének.

Mint kiderült, Racu évek óta nemzetközi körözés alatt áll, miután több egy bűnbanda tagjaként több száz személyt vert át az Amerikai Egyesült Államokban – internetes és telefonos csalásokról van szó –, az okozott kár értéke az egymillió dollárt is meghaladja. 2014 nyarán le is tartóztatták, és többek közt pénzmosással, személyazonosság-lopással és lopott javak birtoklásával is megvádolták. Igen ám, csak hősünk megszökött, és hazautazott, itthon pedig új életet kezdett, csak hát a nemzetközi rendőrség a múlt pénteken fülön csípte.

A nap becsületes közszolgája: unatkozott a munkahelyén, felmondott a Szatmár megyei tanács egyik alkalmazottja

Ilyennel sem találkozunk minden nap: felmondott a munkahelyén a Szatmár megyei tanács egyik alkalmazottja, mert öt hónapja semmit nem kellett dolgoznia, gyakorlatilag fölöslegesen járt be a hivatalba. Ciprian Tișeát tavaly augusztusban alkalmazták tanácsadóként Oliviu Buzgău alelnök irodájába, de ezek szerint azóta sem igényelték a tanácsait, de havonta hazavihette a 6500 lejes fizetését.

Tișea viszont úgy döntött, nem heherészik tovább két kávéfőzés között a kollégákkal, és úgy érezte, becsületesebb lenne lelépni. Pataki Csaba, a megyei tanács elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet a Presasm.ro portálnak, mint mondta, nincs honnan tudnia, hogy az alelnökök tanácsadói milyen feladatköröket kapnak.

A nap brékingje: hadat üzent a robotoknak egy parlamenti képviselő

Míg a fél világ mostanában a ChatGPT nevű szöveggenerátor chatbotszoftverről beszél, Gabriel Avrămescut, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselőjét egy ideje az idegesíti, hogy egyes ügyfélszolgálatoknál robot válaszol, ha az emberfia betelefonál, hogy választ kapjon a kérdéseire, vagy megoldást találjon egy problémára.

Avrămescu amiatt akadt ki, hogy a minap betelefonált a bankjához, aztán előre rögzített üzenetek és nyomógombos opciók végeláthatatlan sora fogadta, majd 30 perccel később tudott kapcsolatba lépni a tényleges ügyintézővel. A politikus azt tervezi, hogy benyújt egy törvénytervezetet, amely kiiktatná a robotokat a kommunikációból, hogy a türelmetlen betelefonáló azonnal kapcsolatba léphessen egy ügyintéző emberi lénnyel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro