// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Nagyon komoly ötéves terve van Váradnak

// HIRDETÉS

Nagyvárad egyszerre lenne fürdővárosi nagyhatalom és a romániai szecesszió fővárosa. De nyitna az IT-szektor felé is. Fellapoztuk a ma elfogadott városfejlesztési stratégiát.

A nagyváradi helyi tanács mai ülésén elfogadták a város 2014–2020-ra vonatkozó fejlesztési stratégiáját, melyet a tanácsosok javaslatai, illetve a januári közvitán elhangzott észrevételek alapján véglegesítettek. Az ötéves tervben szereplő beruházások összesen 690 millió euróba kerülnek. Ez 12-szer nagyobb összeg, mint a város összköltségvetése. Ilie Bolojan polgármester egy mai sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a tervek nagyobb részét európai uniós finanszírozással valósítanák meg, hiszen az önrész legfeljebb 250 millió euró lehet. Ennek előteremtése is óriási erőfeszítésekkel jár a város számára, éppen ezért a polgármester

az évi gazdasági növekedést 5 százalékban állapítja meg, mely duplája az ország éves gazdasági növekedésének.

A metropoliszövezet illetékesei által készített vaskos városfejlesztési terv kész tényként kezeli Váradszentmárton bekebelezését, így a községhez tartozó Félixfürdőre és Püspökfürdőre vonatkozó terveket is tartalmaz: a két fürdőtelep között mintegy 50 millió euróból egy aquaparkot építenének. Stratégiai célkitűzés, hogy Nagyvárad Románia legfontosabb fürdővárosa legyen, amire nagy esélye van a városnak tekintettel arra, hogy Félixfürdő eleve az ország egyetlen olyan fürdőtelepe, mely egész évben nyitva van. Ugyanakkor említésre méltó, hogy már javában épül a városi strand helyén a Nymphae wellness-központ is.

A tervet átlapozva láthatjuk, hogy bővíteni fogják a vasúti és villamos-közlekedést,

40 utcát modernizálnak, parkosítják a Kossuth utcai parkolót, felújítják a tanintézetek sportpályáit, iskolai campust és egy új 5000 férőhelyes sportlétesítményt alakítanak ki. A város egyik legforgalmasabb szakaszán, a Baross (ma Dacia) híd és a Nagyvárad pláza között a gépjárműforgalmat a föld alá költöztetik. A legtöbb pénzt (136 millió eurót) a Nagyváradot elkerülő 26 kilométeres körgyűrű-szakasz megvalósítására költik, mely összeköti majd Fugyisvásárhelyt Szentandrással, illetve Nagyürögddel és rácsatlakozik a majdani erdélyi autópályára.

A műemlékek közül a Sas-palotát, a volt premontrei (ma Mihai Eminescu) gimnázium épületét, a városházát, és nem utolsó sorban a Darvas–La Roche házat újítják fel. Ez utóbbi ingatlannal

komoly tervei vannak a városvezetésnek: egy szecessziós-múzeumot rendeznének itt be. 

Az elöljáróság azt szeretné, hogy Nagyvárad nemcsak fürdőnagyhatalom, hanem a szecesszió romániai fővárosa is legyen. Ehhez azonban elengedhetetlen a történelmi belvárosban található ingatlanok szakszerű felújítása.

Mindezek mellett a város nyitni szeretne az IT-szektor felé is, mely jövedelmezőbb munkahelyeket teremtene a nagyváradiak számára (és nem csak). Az elképzelés az, hogy az önkormányzat átad egy belvárosi ingatlant az ezen a területen tevékenykedő cégeknek, melyet uniós pénzből felújítanának és egy vállalkozói központot alakítanának ki – különös hangsúlyt fektetve a start-upokra.

A sajtó értesülése szerint az önkormányzat az egykori Park szállót szemelte ki erre a célra,

mely a Fő utca (ma Republicii) és a Nagysándor József utca (ma Aurel Lazăr) kereszteződésénél, az Orsolya-zárdával átellenben helyezkedik el, és amelynek udvarán az elmúlt években a Moszkva Kávézó kerthelyisége üzemelt. Azért meglepő az önkormányzat döntése, mert információink szerint az ingatlan nemcsak sok helyiséggel, hanem sok tulajdonossal is rendelkezik, ráadásul a tulajdonosi viszonyok tisztázása peres úton zajlik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro