// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Nagyon kiosztotta Kelement az SZNT

// HIRDETÉS

Az RMDSZ és Kelemen Hunor legyen szíves nem szótlanul tűrni, amikor a románok az anyaországot pocskondiázzák – dörgi a Székely Nemzeti Tanács. És ez még csak az enyhébb rész.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben nyomatékosította kedden, hogy továbbra is szükségesnek tartja Magyarország támogatását a Székelyföld területi autonómiájának a megvalósításához.

Az SZNT annak kapcsán fogalmazta meg álláspontját, hogy az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatos hétfői bukaresti beszélgetésen több román értelmiségi felvetette, hogy a nem liberális demokráciát hirdető Orbán Viktor támogatása inkább teher az RMDSZ számára, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pedig nem védte meg a magyar kormányt.

Az SZNT úgy vélte, „megtévesztő, valótlanságokat tartalmaz, és ellentétes a romániai magyarság, ezen belül a székelyek érdekeivel és gondolkodásával", hogy az RMDSZ elnöke azt állította, két erdélyi magyar pártot hoztak létre az RMDSZ ellenében Budapestről, majd azt, hogy sokszor felrótták neki a magyar kormányok, hogy az RMDSZ nem fogad el Budapestről „gyámságot".

Az SZNT nyomatékosította: az RMDSZ ellenzékét megjelenítő Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) „nem a budapesti kormány hozta létre, hanem az RMDSZ elhibázott politizálása". Ezen elhibázott politika részeként említette, hogy előbb nem vállalta, majd csak kampánycélokból „színleg vállalta" az autonómia ügyének a képviseletét, és rossz, kártékony üzeneteket fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.

Az SZNT Kelemen Hunor „elszomorító mulasztásának" tartotta, hogy az RMDSZ-elnök szó nélkül hagyta a Magyarország alkotmányát ért kritikát, és nem mondta ki, hogy a határon túli magyarok érdekeinek megfelelően került az alaptörvénybe: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért.

Rendkívül káros és visszatetsző a románok szimpátiáját és megértését Magyarország és a magyar kormány igazságtalan, méltánytalan és hamis elmarasztalásának válasz nélkül hagyásával vagy éppenséggel az említett elmarasztalásokkal egyetértő utalásokkal keresni - szögezte le az SZNT. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett közleményében a tanács megállapította: „a romániai magyarok elsöprő többsége nem osztja az RMDSZ elnökének nyíltan felvállalt, liberális elkötelezettségét".

A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására. Az anyaország aktív szerepvállalása ebben a kérdésben nem kockázat és nem veszélyforrás, hanem a kölcsönös bizalom kiépítésének és ezen keresztül a sikernek elengedhetetlen előfeltétele. Hiszen nyilvánvaló, hogy Székelyföld autonómiája csakis a Magyarország és Románia közti jószomszédi viszony és a kölcsönös bizalom légkörében teremthető meg" - szögezte le keddi közleményében az SZNT.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro