Hogy megvizsgálják, milyen körülmények között lehetne biztonságosan koncerteket és fesztiválokat szervezni.
Nagyon, de nagyon hiányozhat Kolozsvár kasszájából az az összeg, amit a városba érkező turisták, különösen pedig az Untold fesztiválra érkező tízezrek hagynak ott – már amikor éppen nincs világjárvány.
Emil Boc polgármester ugyanis jelezte: a hétvégi barcelonai tesztkoncert mintájára feldobná a kincses várost egy országos kísérlet színhelyéül, amelynek az lenne a célja, hogy megvizsgálják, hogyan lehet így, a pandémia korában biztonságos körülmények között koncerteket és fesztiválokat szervezni.
Mint ismeretes, a 2015-ös első megrendezése óta a város egyik legfontosabb – egyben sokat bírált – rendezvényévé vált zenei fesztivált tavaly a járvány miatt lefújták, és bár a szervezők idén már nagyon gyúrnak arra, hogy megtartják, egyelőre nem tudni, hogyan alakul nyárra a járványhelyzet.
Mindez azzal súlyosbítva, hogy az egyetemi hallgatók jó része is otthon maradt, jókora bevételkiesést jelent a városnak, hiszen a koncertekre érkező tíz és százezrek által elköltött pénzből az adók révén a város is szépen profitál.
Vélhetően ezért csapott le Emil Boc a Barcelonában szombaton kipróbált ötletre.
Boc hétfőn jelezte: hajlandó tesztkoncertet szervezni a városban, mivel ő maga is lelkes támogatója a fesztiváloknak.
Elmondta: nagy érdeklődéssel figyelte a barcelonai rendezvényt, amely egész Európa számára fontos teszt volt. Ott a rendezők 5000 embert engedtek be, és a jegy árában egy antigénteszt is benne volt. Mint kiderült, összesen csupán nyolc személy tesztje lett pozitív.
Boc közölte, ha a bukaresti hatóságok is áldásukat adják rá, Kolozsvár megszervezné a rendezvényt, hogy annak tapasztalatai alapján az egész ország számára egységes megoldást találjanak.
Az elöljáró szerint biztonságos körülmények szavatolásával megrendezhetők a fesztiválok.
Ami azért nem kevés vágyvezérelt gondolkodást is tartalmazó kijelentés.
Barcelonában amúgy kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett tartották meg a koncertet.
Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.
A közönségnek a koncert napján, szombaton antigéntesztet kellett elvégeztetnie, amelyet kijelölt helyszíneken tehetett meg ingyenesen.
A negatív teszttel rendelkezőket négy bejáraton, fokozatosan engedték be a koncertre. A folyamatosan szellőztetett termet három, egyenként 1800 ember befogadására alkalmas területre osztották fel. Belépéskor megmérték a testhőmérsékletet, kötelező volt a kézfertőtlenítés és mindenki kapott egy új FFP2-es maszkot, hogy lecserélje azt, amelyben érkezett.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.