// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nagybányának van saját gyártású elektromos autója?

// HIRDETÉS

Van biza. Egy helyi vállalkozó a Tesla sikerén fölbátorodva nekiállt, és összedobott egy villanyautót. Már fut is.

Az illető úriembert úgy hívják, hogy Gheorghe Mureșan, és korábban textilipari vállalkozása volt. Miután látta, hogy Elon Musk Teslája mekkorát futott (sőt, kiröppent a világűrbe is), kapta magát, feladta korábbi vállalkozását és nekiállt összekalapálni egy villanyautót. Felvette a kapcsolatot a hazai és külhoni forgalmazókkal, bütykölt, szerelt, és végül sikerült összeraknia néhány modellt, amelyek már gurulnak is az utakon, például Nagybányán, Kolozsváron és Bukarestben.

A tervező-konstruktőr elégedett a jármű gyorsulásával, azt állítja, anélkül elstartolhat valaki a jelzőlámpánál, hogy hátulról rádudáljanak. A jelenlegi modell maximális sebessége 55 km/h. A jármű elülső felében található öt darab  8 voltos, 150 amperes akkumulátor az autó szíve. Ezzel a megoldással 100 kilométeren gyakorlatilag 7-8 kilowatt a fogyasztás, amelynek ára három lej alatt van.

A nem túlzottan leleményes elnevezésű (GTG, jaj, de reméljük, hogy ez csak afféle „munkanév”) villanyautót városi közlekedésre fejlesztette ki Mureșan úr és csapata. 120–150 kilométert lehet vele gurulni „egy szuszra”, vezetési stílustól függően. A modell ára potom 13 700 euró.

A máramarosi vállalkozó terve az, hogy a közeéljövőben felépít egy összeszerelő üzemet, amelynek költségeit (másfél millió euró) európai pénzalapokból kívánja fedezni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro