// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Nagy szolgálatot tett a Szeku a Bánffy-kutatóknak

// HIRDETÉS

Egyebek mellett ez is kiderült a kolozsvári Bánffy Miklós-kiállítás zárókonferenciáján.

A konferenciát megnyitó beszédében Prőhle Gergely, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára Bánffy sokoldalúságát tartotta lenyűgözőnek. Az erdélyi földbirtokos egy időben volt író, képzőművész, színházi díszlet- és jelmeztervező, rendező, politikus és az első világháború után Magyarország külügyminisztere.  A realitásérzéket és a maximalizmust emelte ki Bánffy Miklós jellemvonásai közül. Megemlítette, hogy a vándorkiállítást 22 helyszínen mutatták be, de elengedhetetlen volt, hogy Bánffy Miklós szülővárosába, Kolozsvárra is megérkezzen.  

Lucian Nastasă kolozsvári történész a konferencián jelentette be, hogy a közelmúltban elsőként találta meg a Szekuritáté irattárában a Bánffy-dossziét. Noha a román kommunista hatalom hírhedt politikai rendőrségét két évvel Bánffy Miklós halála előtt (1948-ban) hozták létre, a Szekuritáté korábbról is sok értékes iratot gyűjtött össze a dossziéba. A történész úgy vélte, ezzel a Szeku „nagy szolgálatot tett” a mai kutatóknak.

Bánffyra az átlagosnál többen voltak kíváncsiak, sok román és magyar tannyelvű iskola diákjai nézték meg a kiállítást - mondta Carmen Ciongradi, a történeti múzeum főigazgatója.

Szombaton, a múzeumok éjszakáján még elcsípheti a kiállítást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro