Az EP-választáson csúfosan leszereplő PDL és PNL összefog a PSD ellen, s bár minden áron győzni szeretnének az elnökválasztáson, kihagyják a "buliból" Traian Băsescu új pártját.
Közös államfő-jelölt indításáról és közös kormányprogram kialakításáról kezdődtek egyeztetések szerdán a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői között. A jobboldali összefogással azt szeretnék megakadályozni, hogy a Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje novemberben megnyerje az elnökválasztást és a PSD „totális hatalomra” tegyen szert. Aminek reális esélye van tekintve, hogy az európai parlamenti választásokon a baloldal a voksok 37 százalékát kapta, az eddigi felmérések szerint pedig Victor Ponta – ha valóban ő lesz a PSD államfő-jelöltje – magabiztosan megnyerheti az elnökválasztást, bármelyik jobboldali párt jelöltjével is kerülne össze a második fordulóban.
Vasile Blaga PDL-elnök a PNL küldöttségével folytatott szerdai tárgyalás után bejelentette: a két párt a közvélemény-kutatások alapján dönti el, ki legyen a közös elnökjelölt. Hozzátette: a két párt fúzióját készítik elő „egy nagy jobbközép” párt létrehozása érdekében, mert a választási szövetségek nem bizonyultak hosszú életűeknek Romániában.
Az EP-választásokon elért 15 százalékos eredményével elégedetlen PNL június végén rendkívüli tisztújító kongresszust tart. Klaus Johannis nagyszebeni polgármester szerdán bejelentette, hogy megpályázza a PNL elnöki tisztségét, amely Crin Antonescu hétfői lemondása nyomán üresedett meg. A legfrissebb felmérések szerint a jobboldali politikusok közül Johannisnak van a legnagyobb támogatottsága és nem lenne teljesen esélytelen Pontával szemben, ha ő kerülne be az elnökválasztás második fordulójába.
Az összefogásba a Traian Băsescu államfő védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) nem kapott meghívót. A PNL és PDL több vezető politikusa szerint az elnöki hivatalból tíz év után távozó Băsescu kompromittálná a választók előtt a jobboldali összefogást és az elnöki párt több szavazót riasztana el, mint amennyit hozna a jobboldal közös elnökjelöltjének. Blaga újságírói kérdésre erről annyit mondott: a két nagy párt egyesülése a cél, ha kisebb pártok is akarnak csatlakozni a jobboldali összefogáshoz, utólag ők is beolvadhatnak.
Fotó: cotidianul.ro
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.