// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Nagy a fejetlenség a reptereken: a román utasok 60%-a úgy jelenik meg, hogy fogalma sincs az utazási feltételekről

// HIRDETÉS

Még az is előfordul, hogy pozitív koronavírus-teszttel csekkolnának be, mert azt hiszik, nem számít a teszt eredménye, csak az, hogy papír legyen róla.

Nem árt alaposan informálódni akkor, ha külföldre utazna repülővel, és készüljön fel arra is, hogy a járvány óta bevezetett új követelmények miatt legkevesebb fél órával megnőtt a beszállási idő. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy minden ország más feltételekhez köti a beutazást, de az sem, hogy az utasok mintegy 60%-a nem informálódik megfelelően a szükséges dokumentumokról.

A repülőtársaságok képviselői szerint gyakori hiba, hogy az utasok nem töltik ki a célország által megkövetelt formanyomtatványokat, vagy PCR-teszt helyett antigén gyorsteszttel jelennek meg. És ez még a szerencsésebb eset, hiszen

akadnak olyanok is, akik pozitív teszttel érkeznek, és nem értik, miért nem engedik fel őket a gépre.

Bár minden utasnak igyekeznek segíteni abban, hogy pótolják a hiányosságokat, néhány esetben ez lehetetlen. A nehézkes folyamat növeli a várakozási időt is, ami türelmetlenséget szül. A külföldi reptereken sincs ez másként, néhol még akkor is kekeckednek, ha az utasnak minden papírja rendben van, számolt be görögországi tapasztalatairól az egyik utas, aki Koppenhágából utazott Romániába, görögországi átszállással.

Aki Nagy-Britanniába szeretne utazni, a negatív koronavírus-teszt felmutatása mellett ki kell töltsön egy formanyomtatványt, melyben feltünteti, hol tölti a 10 napos karantént, ugyanakkor

igazolnia kell, hogy lefoglalt két időpontot a teszteléshez a karantén ideje alatt.

Ezzel szemben a Spanyolországba utazók a negatív PCR vagy TMA teszteredmény mellett egy online is kitölthető formanyomtatványban kell beszámolniuk egészségügyi állapotukról. A beszálláshoz rendelkezniük kell a formanyomtatvány kitöltése után automatikusan generált, egyéni QR-kóddal, amit érkezéskor is elkérnek.

A pontos tájékozódás érdekében érdemes alaposan átolvasni a külügyminisztérium honlapján, országonkénti lebontásban elérhető információkat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története
Krónika

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története

Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro