Hagymázas szöveget nyomott le a Kovászna megyei prefektus a magyar himnusz éneklése kapcsán. Mikor éneklünk és mikor intonálunk?
Az elmúlt napok történéseit tisztázandó hívott össze sajtótájékoztatót Kovászna megye prefektusa, Marius Popica, aki, mint fogalmazott, szeretné „nagyon egyértelműen tisztázni a kormánybiztosi hivatal álláspontját a magyar himnusz elénekléséért MPP-nek kirótt büntetés” kapcsán.
„A prefektúra intézménye nem tiltotta meg Magyarország himnuszának eléneklését és nem is fogja soha megtiltani egyetlen állam himnuszának eléneklését sem. Ez egy közigazgatási bírság, melyet a szervezőkre róttunk ki, nem az eseményen részt vevő embereket büntettük meg. A törvény szerint, ha egy rendezvényen elhangzik egy más állam himnusza, akkor kötelező módon a román himnuszt is el kell énekelni azt követően, a tisztelet jeleként” – mondotta Marius Popica.
Marius Popica kiemelte, különbséget kell tenni aközött, hogy egy hivatalos rendezvényen „intonálják” a himnuszt, vagy egyszerűen eléneklik, ez utóbbihoz bárkinek joga van, „Románia területén szabadon énekelhető bármilyen állam himnusza” – fogalmazott, és hozzáfűzte: tiszteli Magyarország és minden állam himnuszát és jelképeit, tudja, hogy a magyar himnusz vallásos ének is, amely felcsendülhet templomban, bárhol, bármilyen ünnepségen, de ha olyan konkrét rendezvényről van szó, amilyet az MPP is szervezett, ott a román himnusznak is el kellett volna hangoznia, „főként, hogy azon az eseményen bizonyára részt vettek magyar és román állampolgárok egyaránt, és véleményem szerint így lett volna normális, tisztességes”. Az MPP-sek megfellebbezhetik a prefektúra büntetését, a bíróság majd eldönti, kinek van igaza – mondotta.
A prefektus hivatalos mondandója után, a kérdéseknél belezavarodott a jogszabály értelmezésébe. Nem tudta egyértelműsíteni, miként állapítják meg, hogy az egybegyűltek éneklik vagy „intonálják” a himnuszt, és az sem derült ki, mit tekintenek tulajdonképpen „hivatalos” rendezvénynek, hogyan sorolható ezek közé az MPP által szervezett trianoni megemlékezés.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.