Egy amolyan régi, nagy formátumú politikusról van szó, akitől egy adott ponton elpártolt a szerencse.
Akárcsak bankrablókból, a régi nagy formátumú politikusokból is mindössze kétféle van: aki lebukott, és aki nem bukott le.
Nos a PSD egykori nagyágyúja, Adrian Năstase az utóbbi kategóriába tartozik: kétszer is volt börtönben korrupciós ügyek miatt, először 2012-ben ítélték el, amiért törvénytelenül gyűjtött pénzt a 2004-es államelnöki kampányához (végül meg se nyerte), majd 2014-ben, megvesztegetés elfogadása és zsarolás miatt. Az első ítélet kihirdetése után, amikor jöttek érte a zsaruk, hogy elvigyék a dutyiba, még egy úgynevezett öngyilkossági kísérletet is végrehajtott, hogy megsajnáltassa magát, de csak annyira futotta a drámai érzékből, hogy tokán lője magát egy kilenc milliméteressel.
Később még Kaus Iohannis is elvette Adrian „Lyukas Toka” Năstasétól a Románia Csillaga kitüntetést a büntetett előítélete miatt.
Most azonban a bíróság elfogadta rehabilitációs kérelmét, ami azt jelenti, hogy ezentúl bármikor visszatérhet a politikába (a korábbi ítéletek része volt ugyanis az is, hogy eltiltották a közügyektől). Bár az ítélet még nem jogerős, a kudarcok és a balszerencse sötét időszaka után végre újra megcsillant tehát Lyukas Toka barátunk reménycsillaga – csak el ne vegye tőle Iohannis ezt is.
Mondjuk, ahogy végignézünk a mostani „politikai eliten”, az ilyen régi vágású nagyágyúk visszatérése nem is a legrosszabb forgatókönyv, ami elképzelhető.
Na persze nem is a legjobb…
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.

Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.