// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
BÚÉK

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön

// HIRDETÉS

A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.

Az első ünnepi határátkelő, aki nem számított tapsra, mégis megkapta

Amint azt tudjuk, Románia történelmi pillanatokat élt át (déli szomszédjával, Bulgáriával együtt) január elsejének első óráiban, ugyanis teljeskörűen csatlakozott az EU schengeni övezetéhez. A határellenőrzések eltörlésére tett kísérletek és a szabad utazás biztosítása végre bekövetkezett.

Cătălin Predoiu román beülgyminiszter és bolgár kollégája, Atanas Ilkov közösen ünnepelt a román-bolgár határon, Giurgiu–Ruse folyami határátkelőnél. A Duna felett épüét Barátság hídján tűzijáték és szimbolikus sorompóemelés is volt, az emberek pedig szabadon átmehettek a szomszédos országba.

// HIRDETÉS

Románia északnyugati részén azonban nem politikusok lépték át először a határt. A Pete–Csengersima szatmári határátkelőnél is ünneplés zajlott – az út mentén felsorakoztak mind a magyar, mind a román vámtisztek és határellenőrök, hogy ünnepélyesen végignézzék a sorompó szimbolikus felemelését.

Mikor azonban arra számítottak, hogy majd egy autó vagy egy gyalogos fog elsőnek átkelni, egy láthatóan félénk kutya volt az első, aki balról befurakodott az emberek között, hogy átügessen a másik oldalra. Így az ünnepi tapsot ő kaphatta.

Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a korábbi elnökválasztás eltörlése miatt

Călin Georgescu az EJEB-hez fordult az Alkotmánybíróságnak az elnökválasztás törléséről szóló határozata ellen. A G4Media által megtekintett dokumentum szerint Călin Georgescu azt kéri az Emberi Jogok Európai Bíróságától, hogy kötelezze a román államot az elnökválasztás második fordulójának megszervezésére, amelyre ő és Elena Lasconi jutott be.

Georgescu arra kéri az EJEB-t, hogy sürgősen tárgyalja meg az ügyet:

  • függessze fel a választások megsemmisítéséről szóló CCR határozat hatályát az ügy végkimeneteléig.
  • kötelezze a román kormányt, hogy az első forduló eredményeinek tiszteletben tartásával folytassa a választási folyamatot, és szervezze meg az elnökválasztás második fordulóját közte és Lasconi között.
  • kötelezze a román államot, hogy tegyen intézkedéseket az erkölcsi és demokratikus károk orvoslására a választási folyamatba vetett bizalom helyreállítása révén.

Korábban, 2024. december 31-én Cristina Ardeleanu, a bukaresti fellebbviteli bíróság bírája alaptalannak minősítette Călin Georgescu államelnöki választások második fordulójának megismétlésére irányuló kérelmét. A döntés nem jogerős, még lehet fellebbezni a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknél.

Tüntetésekkel fenyeget az élelmiszeripari szakszervezet a második Ciolacu-kormány intézkedései miatt

Az élelmiszeripari szakszervezet azzal vádolja a második Ciolacu-kormányt, hogy máris egy hazugsággal kezdi a mandátumát, mivel a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban az adókedvezmények megszüntetése valójában bérveszteséget jelentene a munkavállalóknak, és a termékek ára is nőni fog.

Az Élelmiszeripari Szakszervezetek Országos Szövetsége (Sindalimenta) a nemrég hozott salátarendeletet bírálja, és a fentiek mellett hozzáteszi, hogy az élelmiszeripari munkavállalók jobban fizetett ágazatokba fognak átvándorolni, ha munkáltatóik nem tudják kompenzálni a veszteségeiket.

Mint mondják, a bérkompenzáció gyorsan tükröződni fog a polcokon lévő termékek árában, amit végső soron a fogyasztók, többségükben alacsony jövedelműek, a létminimum alatti fogyasztók fognak viselni, és a romániai élelmiszerek árának jelentős emelkedése miatt sokkal nehezebben lesznek eladhatók.

A Sindalimenta azzal érvel, hogy az élelmiszeripar adókedvezményeinek megszüntetésére irányuló intézkedés hamarosan bumerángként fog hatni az ágazat ellen. Ez már most is nagy munkaerőhiányban szenved, és az adókedvezmények megszüntetése olyan vállalatok csődjéhez fog vezetni, amelyek nem fogják elviselni a hatást, ezáltal implicit módon a munkanélküliek száma is nő, ami további költségvetési kiadásokkal jár.

Az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozóknak nyújtott adókedvezmények megszüntetésével a Ciolacu-kormány megsérti a 2022-ben elfogadott jogszabályt, amely előírja, hogy 2022. június 1. és 2028. december 31. között az ezekben az ágazatokban dolgozók jövedelemadó-mentességet, csökkentett mértékű társadalombiztosítási járulékot (CAS), a szociális egészségbiztosítási járulék (CASS) megfizetése alóli mentességet és csökkentett mértékű munkabiztosítási járulékot (CAM) élveznek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro