// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
középiskola

Na, ez állati jó hír az iskolásoknak!

A tanügyminiszter hétfőn kiad egy parancsot: menyit szabad házizni az iskolában.

Csütörtök este Mircea Dumitru tanügyminiszter egy online műsor keretében kijelentette: miniszteri rendelet útján fogja meghatározni, hány órát fordíthat egy középiskolás diák odahaza a házi feladatok megoldására.

„Hétfőn aláírok egy rendeletet, amelyben meghatározzuk a házi feladatokra szánható idő mértékét. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy a házi feladatok mennyisége az oktatók belátására van bízva. Ennek viszont az az eredménye, hogy a nyári vakáció egyfajta versennyé változik, hogy ki hány száz vagy ezer feladatot old meg. Ne legyünk képmutatók! Mi, felnőttek, pihenni, lazítani szeretünk nyáron. De akkor hogy várjuk el egy hét–tizenegy éves gyerektől, hogy folyamatosan dolgozzon?”, tárta fel a problémát a miniszter.

Dumitru elmondta, hogy az elképzelés szerint az előkészítő osztályokban semmiféle házi feladatot nem szabad kiadni. Az elemi osztályok esetében a házi feladatok megoldására szánható idő nem haladhatja meg az egy órát. A gimnáziumi osztályok esetében ez az időtartam legtöbb két óra lehet. Líceumban pedig az otthoni tanulás ideje tovább nő. Erre az esetre a miniszter nem mondott pontos számot.

Dumitru hozzátette: abban az esetben, ha a tanuló önszorgalomból többet szeretne dolgozni, megteheti. A szorgalmat nem lehet és nem is kell szabályokkal korlátozni. A rendelet a pedagógusoknak szól, akiknek meg kell érteniük, hogy a tanulók munkabírásának vannak határai.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro