// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Művészet a hatványon: hat kiállítás, hat tér, hét művész

// HIRDETÉS

Csütörtök délután kiderült számunkra, a művészet-túladagolás nem halálos, és maradandó károsodást sem okoz. Esztétikai élményfürdő az agynak.

Az Ecsetgyári Galériák és Művészek Szövetsége (FGAFP) által szervezett első kiállítás keretében hat kiállítás nyílt egyidejűleg hat térben, összesen hét képzőművész közreműködésével. Egymással párhuzamos világok tárultak fel a szemlélődő előtt: egymással párhuzamos, esetenként egymást metsző színek, formák, koncepciók.

Ahogy az eseményt beharangozó közleményben Florin Ștefan, a FGAFP elnöke ígérte, valódi ünnepély volt ez a megnyitó, melyen Kolozsvár művészei és műkedvelő közönsége egyaránt nagy számban képviselték magukat.

Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiállításra az Intact Galériában került sor, ahol Európa egyik legnagyobb festőjének tartott, és a kolozsvári fiatal művésztársadalom által nagyra becsült Matthias Weischert állított ki, ráadásul Romániában most először.

A figuratív festészet megújítója Robert Bosisio képzőművésszel közösen jegyezte a kolozsvári tárlatot, aki 2010-ben egyszer már kiállított Kolozsváron, párhuzamosan Donate Wenders, Wim Wenders feleségének fotókiállításával. Az ecsetgyári eseményt már önmagában ezért a kiállításért is érdemes volt felkeresni.

A Sabot Galériában Radu Comșa szebeni születésű, de Kolozsváron élő képzőművész Naked and drawing with a compass című kiállítása volt megtekinthető. A művész az „isteni számarány”, azaz Fibonacci számsorát felhasználva alakította ki a kiállítóteret, és helyezte el benne a batikfestéssel készített, az aranymetszés elvei szerint felosztott, színpompás munkáit.

A Bázis kortárs kiállító térben Kovács Enikő teremtett sötét, de játékos hangulatot az Ascent című installációval. A kiállítás  létrejötte tulajdonképpen egy díj, amit a Bázis kiállítótér ajánlott fel a fiatal művésznőnek a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem által szervezett Expo Maraton keretében.

A Baril Galériában a Radio Tern csoport I Am What I Am című kiállítással várta az érdeklődőket, melynek tagjai között írók és képzőművészek egyaránt vannak. A csoportnak ez volt a második kiállítása az ecsetgyári Barilban. Egyszerre volt interaktív és intermediális. 

A Nano Galéria parányi kiállítóterében mágikus világ elevenedett meg Gabriel Marian képzőművész Primal Dream című kiállítása keretében. A művész a falakra festett neonszínekkel teremtett különös hangulatot, melyek a fényektől függően jelenítődtek meg, a látogatóknak is lehetőséget biztosítva a kísérletezésre.

Végül de nem utolsó sorban Irina Dumitrașcu Măgurean művésznő műtermében a szexualitás témáját járta körül az Intro című installáció, melyet lézerekkel, zseblámpákkal megvilágítva tekinthetett meg a közönség, mintha csak egy hálószoba titkait lesné meg.

Az ecsetgyári kiállítás-sorozattal egy jó ideig minden műkedvelő nagy dózisban megkaphatta a maga művészetadagját, de azért reméljük, hogy nem kell túl sokat várni az újabb szédítő élményre.   

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro