Az államelnök megint repked. Megint itt van a szaharai por, az is repked. Miki egérbe öltözött tolvajt kaptak el Bolognában.
A mioritikus haza államelnöke nemrég turnézott az afrikai kontinensen, ezt követően az Egyesült Arab Emírségekben is megfordult politikai látogatás ürügyén. Iohannis több millió euróba kerülő útjai már egy jó ideje szemet szúrtak, ugyanis a rájuk vonatkozó információkat minősítettnek (titkosnak) tekintik és nem számolnak el vele nyilvánosan, bár a külföldi utazások eddig mindig szabályszerűen voltak bejelentve.
Ennek ellenére úgy tűnik, a külföldi utazássorozat nem fejeződött be az államfő számára, hétfőtől ugyanis Dél-Koreába ment, ahova felesége, Carmen Iohannis is elkíséri. Ebből az okból kifolyólag a meglehetősen fényűző magánrepülő Nagyszebenből szállt fel, hogy onnan repítse az államfőt és feleségét az ázsiai országba.
Mutatjuk, hogy néz ki a gép, amelyen zuhanyzókabin is van, ha esetleg az államfő leizzadna:
https://www.facebook.com/BoardingPass.ro/posts/825411936278507?ref=embed_post
Amint arról a Krónika is beszámolt, Iohannis nem érti, hogy miért luxusrepülőzik le a választott gépet, hovatovább azzal érvelt, hogy ugyanezzel a járattal ment korábbi útjaira is, és „ez egy kis gépnek számít”.
…többszörös rablásért és tolvajlásért. Nem csalás és nem ámítás: a 29 éves romániai férfit az olasz rendőrség tartóztatta le még szombaton, a hír azonban csak most jutott el az országba. A Bolognában történt eset szerint a férfi 4 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, a hatóságok pedig már régóta keresik, ugyanis a tolvajlást sem ma kezdte: 2017 óta lop folyamatosan az olasz város történelmi központjában.
Most, hogy megtalálták és sikerült letartóztatni, kiderült, hogy a híres, bohócnak öltözött sorozatgyilkos, John Wayne Gacy stílusában folytatta lopós ügyeit, ugyanis egy Miki egér jelmezben elrejtőzve közelített meg kisgyerekes családokat, mondván, hogy lufikat árul nekik. A családokat azonban kifosztotta.
A hatóságoknak úgy sikerült elfogniuk, hogy egy lehetséges bűntársa mellett tűnt fel civil öltözékben, a bűntárs pedig – a változatosság kedvéért – Minnie egér jelmezben feszített.
Április 23-án reggeltől másnap délig újabb adag szaharai por vonul át Románián, jelentette be az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Mint figyelmeztetnek, a porlerakódás észrevehető lesz azokban a zónákban is, ahol esni fog az eső. Ennek következtében a látási viszonyokat is megzavarhatja, illetve az épületek és járművek felületeit is belepheti.
Az ország felett északkelet irányban vonul majd át a porfelhő, és befolyásolja a levegő minőségét azokon a területeken, ahova eljut. Ez sajnos okozhat egészségügyi problémát, és súlyosbíthatja azok tüneteit, akik olyan légzőszervi megbetegedésekkel küzdenek, mint az asztma vagy az allergia.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.