// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mutatjuk, hogyan alakul az iskolai járványhelyzet a legfrissebb jelentés szerint

// HIRDETÉS

Van benne hideg is, meleg is. Közben Kolozsváron fertőzési góc alakult ki az egyik egyetemista bentlakásban, 90 egyetemista karanténba került.

Az oktatási minisztériumnak hosszú hetek óta először sikerült összedobnia egy olyan kimutatást az iskolai járványhelyzettel kapcsolatban, amely a napi átlag esetszám tekintetében jobb képet mutat, mint egy héttel korábban. Persze a szaktárca hétfői közleményétől sem kezdtünk el állva tapsolni: március 8–15. között

  • naponta átlagban 22 óvodás/iskolás, illetve 40 tanügyi alkalmazott kapta el a koronavírust;
  • az említett héten 216 óvodai csoportot/iskolai osztályt kellett hazaküldeni a fertőzések miatt.

Ehhez képest egy héttel korábban a napi átlag 38 volt a diákok esetében, és 55 a személyzet körében, viszont kevesebb osztályban/óvodai csoportban függesztették fel a jelenléti oktatást.

Kolozsváron egyébként hétfőn március 26-ig bezárták a Babeș-Bolyai óvodáját a fertőzések miatt, és több mint 90 egyetemista két hétre karanténba került a Hașdeu (Kőkert) utcai egyetemi komplexum A1-es épületében, miután 20 hallgató tesztje pozitív lett – mindannyian az Erasmus-program keretében tanulnak a BBTE-n.

Az iskolákban – mint ismeretes – már több mint négyezer fertőzöttet regisztráltak a február 8-ai nyitás óta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro