// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Műemlékké nyilváníttatnák a román zászlót Szentgyörgyön

// HIRDETÉS

A székelyföldi románok már 2009-ben is bedobták az ötletet, ezúttal lehet, hogy sikerül is elérniük.

A Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma kihasználva azt a médiahisztériát, amit a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára ki nem helyezett román zászló okozott, újból elővette egy 2009-es ötletét: nyilvánítsák a nemzeti lobogót történelmi emléknek. Ezzel akarják elérni, hogy a trikolór ismét ott lobogjon a toronyban, azoknak a katonáknak az emlékét őrizve, akik

a második világháborúban azért küzdöttek, hogy „Erdély felszabaduljon az idegen uralom alól”.

A civil fórum vezetősége által jegyzett közlemény leszögezi: a román katonák hősiességének és a szabadságnak egyik emblematikus szimbóluma, hogy Sepsiszentgyörgy volt az első város Észak-Erdélyben, melyet felszabadítottak a „horthysta-fasiszta” uralom alól 1944. szeptember 8-án, ennek jeleként pedig kitűzték a városháza tornyára a román lobogót.

A közlemény aláírói azt kérik a Kovászna megyei prefektustól, Sebastian Cucutól, hogy vizsgálja meg milyen törvényi keretek teszik lehetővé a nemzeti szimbólumok sérelmezésének büntethetőségét, illetve nyilvánítsák bűncselekménynek a nemzeti jelképek megsértését. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere, mint a román állam tisztviselője ugyanis a az egész román nemzetet provokálta azzal, hogy megtagadta a zászló kihelyezését – véli a székelyföldi román szervezet,

mely tipikusan ellenségeskedő RMDSZ politikájára is utalást tesz.

Antal Árpád polgármester az Agerpres megkeresésére azt nyilatkozta, hogy a polgármesteri hivatal épületére a törvény által megszabott módon, annak homlokzatán található a román zászló, és ugyanaz a törvény érvényes Călăraşiban is, mint Sepsiszentgyörgyön.

Mint ismeretes, valóban Sepsiszentgyörgy volt az első észak-erdélyi város, amelyikbe 1944-ben bevonult a román hadsereg. A bevonulás két héttel azután történt, hogy Bukarestben Mihály román király testőrsége letartóztatta Ion Antonescu marsallt, Románia Hitler-barát kormányzóját, és az ország átállt a szövetséges hatalmak oldalára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro