// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Moszkva: kedves moldovaiak, óvatosan azzal az EU-csatlakozással!

// HIRDETÉS

Mert igaz ugyan, hogy az Európa-barát erők győztek, de csak alig. Kettészakadt az ország társadalma.

Az orosz államfőnek a szakadár Dnyeszteren túli területtel foglalkozó megbízottja az uniós csatlakozás átgondolására szólította fel a Moldovai Köztársaság vezetését, miután az ott rendezett parlamenti választáson az Európa-barát erők szerezték meg a szavazatok többségét.

Dmitrij Rogozin közölte, hogy a szavazatokhoz a Patria nevű párt híveinek a voksait is hozzá kellene adni - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség. A pártot a választás megkezdése előtt két nappal tiltották el a részvételtől.

Az orosz politikus, aki Dmitrij Medvegyev kormányfő egyik helyettese is, kifogásolta, hogy az Oroszországban dolgozó 700 ezer moldovai bevándorló szavazata is hiányzott. Őket szerinte a chisinaui hatóságok nem engedték voksolni.

Előző nap Igor Dodon, az oroszbarát moldovai ellenzéki szocialisták (PSRM) vezetője felháborítónak minősítette a külföldi szavazás megszervezését. Azt mondta, hogy Moszkvában 15 ezren fagyoskodtak az utcán és nem tudtak szavazni. Orosz sajtójelentések szerint 3 ezren maradtak le a voksolásról a nagy sorok és a kevés szavazólap miatt.

Leonyid Szluckij, az orosz törvényhozás alsóháza (duma) Független Államok Közösségével foglalkozó bizottságának elnöke a moldovai választások előzetes eredményeire reagálva kijelentette, hogy a dumában tiszteletben tartják a moldovai nép választását. Hozzátette, azt remélik, hogy a chişinăui parlamenttel, annak bármilyen összetétele esetén megmarad a jó együttműködés. Szluckij úgy vélte, hogy a Patria pártot mondvacsinált indokkal zárták ki a parlamenti választásból.

A Ria Novosztyi által megkérdezett orosz szakértők szerint a moldovai társadalom kettészakadását mutatják a vasárnapi törvényhozási választások eredményei. A baloldali pártok sikere azt bizonyítja, hogy a moldovai lakosság fele nem támogatja az európai uniós csatlakozást.

Andrej Szuzdaljcev, a moszkvai Közgazdasági Főiskola tanszékvezető-helyettese bírálta a moldovai jobboldalt, amely szerinte mindent figyelmen kívül hagyva erőltette az uniós integrációt. A szakértő azt is kifogásolta, hogy a választások előtt Moldovában kiszorították a Patria pártot. „Azzal vádolták, hogy külföldről pénzelték, miközben minden jobboldali párt nyugati támogatást élvez" - mondta. Szuzdaljev szerint a jobboldali erőknek a parlamenti többsége esetén Moszkva és Chişinău politikai kapcsolatai nem javulnak, miközben utóbbinak szüksége van az orosz gázra, kőolajra, az orosz piacra.  

Jelena Miszkova, a Moszkvai Állami (Lomonoszov) Egyetem (MGU) docense forradalmi eredményekről beszélt a moldovai parlamenti választást értékelve. Szerinte az, hogy a szocialisták váratlanul sok szavazatot szereztek, és így a kommunisták mellett még egy ellenzéki erő kerül a törvényhozásba, gyökeresen megváltoztatja a belpolitikai helyzetet a Moldovai Köztársaságban.

At Egyesült Államok külügyminisztériuma eközben a demokrácia jelentős állomásának minősítette a választás eredményét, egyúttal felszólította a moldovai politikusokat, hogy minél hamarabb alakítsanak kormányt, és küzdjenek a korrupció ellen, hozzanak reformokat, és oldják meg a transznisztriai konfliktust.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro