// 2026. szeptember 2., szerda // Rebeka, Dorina

Most jó diáknak lenni a Babeș-Bolyain

// HIRDETÉS

Nagyon pedálozik az egyetem, hogy segítse a diákokat beilleszkedni, majd beizzítani a karrierjüket. Az akutizálódó tanárhiányra is igyekszik válaszolni.

Ahhoz képest, hogy húsz éve az egyetem még csak a kurzus-szeminárium-könyvtár szentháromságában hitt, főleg ha a diák valamelyik bölcsészszak padját koptatta, ma már a vidéki középiskolákig is utánanyúl a jelentkezőknek, tárt karokkal fogadja és illesztgeti be a gólyákat, és a diploma utáni karrierjüket is elkezdi egyengetni – derült ki a BBTE Magyar Tagozatának mai sajtótájékoztatóján. 

 

Idén 15 330 elsőéves kezdi meg az alap- vagy mesterképzést a BBTE-n, egy százalékkal kevesebben, mint 2017-ben, de 3 százalékkal többen, mint 2016-ban. Stabil az érdeklődés az egyetem iránt, következtetett a felvételi adataiból Soós Anna rektorhelyettes, és ez a fő trend a Magyar Tagozaton is, mondta, ahol idén 2080 diák kezdi meg az egyetemi évet október elsején.

 

Az erdélyi sztártudós Kolozsváron

A már szokásos, nagyközönségnek is szóló tanévnyitó előadást Réti Kinga tartja Környezettudatosság. Életforma vagy divat? címmel október elsején, délután négy órától a BBTE Farkas utcai főépületének Aula Magna termében.

 

Ha már nagyközönség és előadás, akkor mindenképp érdemes három nappal később beugrani az Egyetemiek Házának nagytermébe. Október negyedikén ugyanis Barabási Albert-László ad elő délután héttől, a beharangozó szerint a siker egyetemes törvényeiről. Kutatásának legújabb eredményeit mutatja be, amelyeket A képlet című könyvében foglalt össze.

 

 

Dr. Markó Bálint a tehetséggondozó programokat, Dr. Soós Anna a felvételi eredményeit, a diáktoborzás eszközeit ismertette | Fotó: Szabó Tünde

 

Míg a nagyközönséget sztártudóssal, a diákokat több tehetséggondozó programmal csábítja az egyetem, hogy a felsőfokú ismeretek mellett olyan képességekkel rendelkezzenek, hogy óhajaiknak megfelelő karriert tudjanak befutni. 

 

Gólyafészek

Az egyik ilyen gólyatuningoló program a StudHub, ahol szaktól független, de az egyetemi érvényesülést nagyon is meghatározó dolgokat lehet tanulni: jegyzeteléstechnikát, nyilvános beszédet, előadástechnikát, vizsgastressz-kezelést. Emellett kiscsoportos konzultációkat is tartanak, már az elsőéveseknek is nyújtanak például karriertanácsadást. 

 

A játékestekkel, kirándulásokkal lazító program román, magyar és német tagozaton kezdő elsőéveseknek egyaránt szól, a Világbank három évig támogatja.

 

Kutakodó

Akik már fejest ugranának a kutatásba, azokat idén is tárt karokkal, illetve elődástechnikáról és dolgozatírásról szóló felkészítőkkel fogadja az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. 

 

Érdemes felvételizni a szűk, mintegy két tucat főt fogadni tudó Mentor Klubba, ahol az elmélyült szaktanácsadás mellett a hallgatókat már az egyetem utáni karrierjükben segítik. Például azzal, hogy megtanítják nekik, mit jelent a személyes branding az akadémia világában, és hogyan kell azt művelni. 

 

A szűk kör a szakok közötti kommunikációt is elősegíti, bár erre külön programot is tervezett a Magyar Tagozat, magyarázta Markó Bálint rektorhelyettes. Az Interdiszciplináris Tehetségfórumot azért hozták létre, hogy a kutakodó hallgatók ne csak saját szakjukon, karukon belül mondják el, mivel foglalkoznak, ahogy az ETDK-n történni szokott, hanem más karok érdeklődő diákjainak is. Ennek nagy előnye és kényszerítő ereje, hogy közérthető módon kell elmagyarázniuk a nagyon specifikus témákat is.

 

Tanítanál? Nem hagynak magadra

Sokan úgy érkeznek az egyetemre, hogy utána tanárok szeretnének lenni, menet közben viszont meggondolják magukat – vázolta Soós Anna tagozatvezető a már nagyon is érezhető iskolai tanárhiány egyik okát.

 

Az ilyen, tanítás iránt elhivatott diákoknak szól az idén induló Kiváló Tanár Program. Egyetemen ugyanis harmadéven kezdenek el tanítással foglalkozni azok, akik tanári diplomát is szeretnének: módszertani kurzusokra járnak, középiskolai órákat hallgatnak, majd tartanak maguk is. Középiskolai tanári álláshoz pedig mesterképzőt is el kell végezni.

 

A Magyar Tagozat ennek a pedagógiai képzésnek a gyakorlati oldalát idén hamarabb indítja: a tanárnak készülő másodévesek is egyrészt egyetemi és középiskolai mentorokat kapnak, másrészt bejárhatnak iskolai órákat hallgatni. Sőt ha mentorával úgy egyezik meg, a hallgató akár másodévesen is tarthat órát. A kolozsvári magyar középiskolák nagyon nyitottan fogadták ezt az egyetemi kezdeményezést, tudtuk meg Soós Annától – ez is jelzi, hogy az iskolák is érzékelik az akutizálódó tanárhiányt.

 

Két kézzel nyúlnak a középiskolások után

Már rég nem elég a diákok egyetemre csábításához, hogy az intézmény kiteszi a honlapjára a felvételi követelményeket. A BBTE idén is vendégül látta a középiskolásokat, és el is megy hozzájuk. 230 magyar középiskolás látogatta meg a karokat, hallgatott előadásokat, játszott az udvaron, ment őslénytúrára, obszerválta az Obszervatóriumot és aludt az egyetem bentlakásában múlt héten, a Középiskolások Hosszú Hétvégéjén. 

 

Szórványból és tömbterületekről, elméleti és szakközépiskolákból egyaránt jöttek, volt, aki megerősödött a döntésében, hogy jövőre milyen szakra felvételizne, és volt, aki eltántorodott, miközben három nap alatt próbálták nekik megmutatni, milyen Kolozsvár és az egyetemi élet, mondta el Markó Bálint.

 

Október végén az Iskola Másként programot is kihasználja a BBTE, hogy megmutassa magát az iskolásoknak, illetve előadásokat visznek el iskolákba. Novemberben négy népszerűsítő karavánt indítanak, külön felkeresik a nagyvárosok, illetve a kisebb települések középiskoláit. 

 

Ahogy évek óta, úgy idén is kiállítja magát az egyetem Budapesten az Educatio oktatási kiállításon, amelynek már elhenceghető eredménye is van: 350 nem román állampolgár jelentkezett idén első évre a BBTE-re, közülük 120-an Magyarországról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Főtér

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS