Az Unirea Főgimnázium nem engedi vissza a „megőrzésre” átvett osztályokat.
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium egyelőre nem engedi át az újrainduló II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumba azt a hat osztályt, amelyek a 2014-ben alapított katolikus gimnázium beszüntetésekor formailag hozzá kerültek vissza.
A római katolikus iskola útjába gördített újabb akadályról Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Mint elmagyarázta: azoknak a szülőknek, akik az újraalapított katolikus iskolába szeretnék járatni a gyermekeiket, azokba az iskolákba is be kellett benyújtaniuk az átiratkozási kérelmet, ahová a régi katolikus iskola beszüntetésekor a bíróság visszahelyezte az osztályaikat. Hozzátette,
Az érintett szülők egy csoportja pénteken kihallgatásra ment az intézmény igazgatójához. Az igazgató azt közölte velük, hogy nem utasították el a kéréseket, csak felfüggesztették ezek elbírálását mindaddig, míg a megyei tanfelügyelőség nem állít ki egy hivatalos iratot az iskolahálózat módosításának a tudomásul vételéről.
Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: semmiképpen nem forog veszélyben az iskola újraindulása. Hozzátette:
Csupán arról kell nyilatkoznia, hogy tudomásul vette az átiratkozást.
Azt is elmondta, hogy péntek délelőtt épp a tanfelügyelőségen intézte az iskola indításának az ügyeit, többek között azt, hogy megszülessen az az irat, amelynek hiányában az Unirea Főgimnázium nem akarja tudomásul venni a diákok átiratkozási kérését.
Tamási Zsolt elmondta: hétfőn több mint 330 diákkal indul újra a római katolikus gimnázium.
A Marosvásárhely egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott Unirea Főgimnázium szülői közössége indította el korábban az egyik olyan pert, amely a katolikus gimnázium megszüntetéséhez vezetett. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületében az Unirea Főgimnázium, melléképületében pedig az újraalapított római katolikus gimnázium osztályai működnek. Mindkét épület a római katolikus egyház tulajdonában van.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...