// 2026. október 14., szerda // Helén

Most akkor 1200 vagy csak kevesebb mint 700 elítélt került szabadlábra?

// HIRDETÉS

Vitába keveredett az igazságügy-miniszer és a büntetés-végrehajtási intézmények alkalmazottainak szakszervezete.

Tudorel Toader igazságügy-miniszter állítása szerint az Országos Börtönigazgatóság (ANP) szakszervezetének képviselői valótlan adatokat közöltek, amikor azt állították, hogy 1 200 fogvatartottat helyeztek szabadlábra a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján.

„A szakszervezettől teljesen hibás információt adtak önöknek, mert november 7-én hivatalos dokumentumot kaptam az ANP-től arról, hogy a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján 650 fogvatartottat helyeztek szabadlábra. Ebben a 650-ben benne van az az 529 is, akiket az első napon engedtek ki" - magyarázta az igazságügyi miniszter csütörtökön.

Később Facebook-oldalán frissebb adatokat is közölt: ezek szerint a törvény hatályba lépése, október 19. és november 15. között 674 személyt helyeztek szabadlábra.

A szakszervezet szerint egyébként egy éven belül elérheti a nyolcezret a szabadlábra helyezett elítéltek száma, ami az átlaghoz képest 5000-rel növeli majd meg az elkövetett bűncselekmények számát, mivel a statisztikák szerint a szabadon engedett elítéltek 80 százaléka visszaesővé válik.

Toader kifejtette az újságíróknak: a törvény kidolgozóját kell megkérdezniük, miért nem készített egy hatástanulmányt a jogszabály kapcsán, ő csak végrehajtja a törvényt, mert ez a kötelessége.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro