// 2026. november 6., péntek // Lénárd

MOGYE: ismét koalíciós paktumot sértett a PSD

// HIRDETÉS

Nem egészen úgy alakul a MOGYE magyar főtanszékeinek sorsa, ahogy azt a magyar oktatók szeretnék. A PSD ugyanis a jelek szerint nemigen tartja be a koalíciós paktumban foglaltakat.

Folytatódik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtanszéke létrehozásának megtagadása miatti konfliktus, miután Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter közvetítése sem volt eredményes az ügyben. Az egyetem román többségű szenátusa továbbra sem hajlandó rábólintani az önálló magyar oktatási struktúrák létrehozására, ezért az egyetem vezetőségének magyar tagjai tiltakozásul beváltották korábbi fenyegetésüket, és kiléptek a testületből.

Azt ugyanakkor már a tárgyalások előtt sejteni lehetett, hogy a miniszter valójában nem közvetíteni érkezett, és nem támogatja a magyar főtanszék létrehozását. Egy korábbi rendezvényen ugyanis kijelentette: a politikum nem avatkozhat be az egyetemek működésébe, mivel tiszteletben kell tartani az egyetemi autonómiát. Ezzel egyértelművé tette, hogy osztja az egyetem vezetőségének nézeteit, amely szerint az egyetemi autonómiára hivatkozva tagadják meg a magyar vonal létrehozását.

Ezzel ugyanakkor Costoiu egyértelműen azt sugallja, hogy Romániában nem kötelező a törvények betartása. A magyar főtanszék létrehozását ugyanis a hatályos oktatási törvény követeli meg, amely szerint a multikulturálisnak minősülő egyetemeken – a kolozsvári BBTE-n, a marosvásárhelyi színművészetin és a MOGYE-n – magyar főtanszékeket kell létrehozni.

Ismeretes, hogy 2012-ben az Ungureanu-kormány – amelynek az RMDSZ is tagja volt – sürgősségi kormányrendeletben próbálta meg rákényszeríteni az egyetem vezetőségét a törvény betartására. A magyar oktatási vonal létrehozását kimondó rendelettel megpróbálták orvosolni a szenátus mulasztását, azonban az egyetem vezetősége azt bíróságon támadta meg, majd az akkori ellenzék – amelynek fő erejét a most az RMDSZ-szel kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) adta – a magyar vonal létrehozása miatt bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, és sikerült is megbuktatnia azt.

Costoiu tehát tulajdonképpen csupán következetesen képviseli azt az álláspontot, amelyet akkor vallottak: eszük ágában sincs beleegyezni a magyar nyelvű felsőoktatás önállóságát kibővítő, és ezzel az erdélyi magyar közösség megmaradását erősítő magyar főtanszék létrehozásába. Már csak azért sem, mert kampányév van: alig egy hónap múlva európai parlamenti választásokat, novemberben pedig elnökválasztást tartanak, az ellenzék pedig az amúgy is soviniszta, magyarellenes közhangulatban bizonyosan nem hagyná ki a magas labdát, azt a lehetőséget, hogy magyarbérencséggel vádolja meg a PSD-t.

A helyzetet az teszi még súlyosabbá, hogy szociáldemokraták ezzel konkrétan megsértik az RMDSZ-szel kötött koalíciós megállapodást. Abban ugyanis az RMDSZ kormányra lépésének feltételeként konkrétan szerepel a MOGYE magyar főtanszékének létrehozása. Ez rövid időn belül a második ilyen alkalom, hiszen Dan Șova közlekedési miniszter nemrég közölte: nem építik meg a teljes nyomvonalon az észak-erdélyi autópályát, hanem a Marosvásárhely és Brassó közötti szakaszon legfeljebb gyorsforgalmivá bővítik a már meglevő utat. A koalíciós egyezményben ugyanakkor a szövetség az észak-erdélyi sztráda folytatását is feltételül szabta.
Ilyen körülmények között fölmerül a kérdés: milyen érdekérvényesítési potenciállal rendelkezik a szövetség a kormányon belül, szándékában áll-e megpróbálni a feltételek teljesülésének kikényszerítését, és ha ez nem sikerül, hajlandó-e mérlegelni, hogy van-e a romániai magyar közösség szempontjából haszna a további kormányon maradásnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro