// 2026. október 17., szombat // Hedvig

MOGYE: a bíróság szerint törvényes a charta

// HIRDETÉS

A sepsiszentgyörgyi székely zászlót eltávolító bírói döntés mellé még egy jogerős ítélet jut a mai napra. A bíróság szerint törvényes a MOGYE szerkezetét leíró charta. Pedig sokak szerint nem az...

A Marosvásárhelyi Táblabíróság ugyanis visszadobta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szerkezetét leíró egyetemi chartát kifogásoló keresetet.Ezt magyar civil szervezetek, illetve politikai pártok nyújtották be, mivel szerintük az egyetemi charta áthágja a 2011-es oktatási törvény előírásait.

A táblabíróság azonban másképpen gondolta, jogerős ítéletben utasította el a keresetet. Az április 23-án kimondott ítéletet hétfőn közleményben üdvözölte az egyetem vezetése. Ebben leírják: az ítélet is azt igazolja, hogy a charta alapján szerveződő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényes keretek tiszteletben tartásával zajlik a MOGYÉ-n. Az egyetem vezetése szerint immár a magyar tagozat vezetőinek a lemondását sem lehet törvényszegés elleni tiltakozásnak tekinteni. Az csupán „egyes sajátos kitételek nem teljes megvalósulása elleni” tiltakozás.

Az egyetem vezetése arra kérte a tisztségeikből lemondott magyar vezetőket, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen az elkövetkező időszakban a 2014/2015-ös tanévre, és a magyar tagozatra vonatkozó fontos döntéseket kell meghozni.

Az egyetemi chartát megtámadó Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) ügyvédje, Kincses Előd az MTI megkeresésére elmondta: „ez az ítélet teljes mértékben semmibe veszi a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseit”. Kincses arra emlékeztetett, hogy 2011-ben Daniel Funeriu akkori oktatásügyi miniszter is megtagadta a charta jóváhagyását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro